Bizony, bizony, valószínűleg erről van szó, hiszen hová tűnne az a sok itóka, ha nem az illanó angyalok gyors kortyolgatásinak hatására csökkenne a hordók tartalma? A karibi vidékeken a szellemek felelnek ugyanezért, mikor megdézsmálják a rumoshordókat.
Természetesen ez mind a szakma kedves kis mendemondái közé tartozik és senki nem veszi komolyan. Azt viszont nagyon is komolyan veszik, hogy a whisky két vagy három százaléka még azelőtt eltűnik, hogy az italt palackozták, eladták, megitták volna, tehát az előtt, hogy hasznot termelt volna az italkészítői tevékenység. Ezzel a jelenséggel magyarázható a scotch whiskyk némelyikének igen borsos ára. Skóciában több mint tizenöt millió hordóban érlelik az itókát és minden egyes hordóból eltűnik egy kis adag. Ennek magyarázata (az angyalok, természetesen), hogy a skót whiskyt tölgyfa hordóban érlelik. A tölgyfa, hiába lett kivágva, mégiscsak élő, lélegző anyag, ami beengedi némi friss levegőt és a benne lévő „élet vize” pedig egy kis párolgást tud véghezvinni. Ha ezzel a két-három százalékkal számolunk, akkor évente akár hetvenöt millió liternyi ital illan el.
Ezt, a nagyjából évenkénti hetvenöt liternyi whiskyt nevezik az angyalok jussának. Az angyalok jussa tornázza följebb az ital árát, hiszen senki sem szeretné veszteségbe hajszolni magát és bizony nagy mennyiségről van szó, nem annyiról, amit csak úgy le lehetne nyelni. Akár szó szerint értve is. Más, híres érlelt párlatok esetében, mint a konyak vagy armagnac a párolgás meghaladhatja a három százalékot, főleg a melegebb éghajlat miatt. A forró égöv karibi rumjainál a párolgás szörnyűbb mértékeket ölt, könnyedén meghaladhatja az évi hat százalékot is. Ezeken a vidékeken is hasonló asszociációval élnek, itt a szellemek isszák el a „hasznot”.