Szenegál, vagyis a Teranga országa!

Bizonyára Ön is már sokat hallott erről a csodálatos helyről, melynek nem hiába vált jelmondatává az-az egy szó, hogy Teranga, amely annyit tesz, hogy vendégszeretet!

Szenegál egy rendívül nyugodt és békés afrikai ország, amely nem hiába kapta ezt a megnevezést. Hiszen egy rendkívül kellemes éghajlattal bíró, csodás ország. Kiváló úti cél lehet családoknak, vagy azok számára, akik kezdő Afrika-utazók, hiszen az ide látogatóknak nincs vízum, nincs kötelező oltás, ráadásul még az úthálózat is jó és kellemesen lehet utazni. Továbbá nagyszerű gasztronómiával rendelkezik és kiemelkedő a tánc és a zenei kultúrájuk. Az ide látogatókat mindig szívélyesen fogadják és részt vehetnek dob, illetve tánciskolákban, továbbá fesztiválok sora fogadja őket. Azok, akik már nem először járnak Afrikában, Szenegál előtt voltak Dél, illetve Kelet-Afrikában ugyancsak javasolt ez a Nyugati rész, ugyanis teljesen más a varázsa és más látnivalók várják az ide látogatókat.

Többek között  megtekinthetőek a baoba erdők, a Száhel, a helyi muszlim kultúra, a helyi hagyományőrzők, illetve alig találkozhatunk turistákkal és ez egy teljesen más jelleget nyújt az utazásunknak. Szenegál az afrikai kontinens legnyugatibb részén elterülő kontinens, és a térség legfontosabb folyója a Szenegálról kapta a nevét. Az ország 1960-ban nyerte el függetlenségét, előtte franci gyarmat alatt tartózkodott. Szenegál fővárosa Dakar, melyről biztosan már sokat hallottunk, az itt megrendezett sivatagi ralik által. A hivatalos nyelv továbbra is a francia maradt, mely még mindig a gyarmatnak a nyomait tükrözi. Amennyiben szeretnénk még többet megtudni, erről a csodálatos világról, akkor kattintson a honlapunkra, ahol minden bővebb információt megtalál. Látogasson el a utazzafrika.hu oldalra.

Vélemény, hozzászólás?