Már a Biblia első könyvéből, ami nem más, mint a Teremtés könyve, azt olvashatjuk, hogy Isten az ember megteremtésekor látta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Ezért alkotta őket párba, egy férfit és egy nőt. A világ fennállása óta így működik ez. Férfi és nő keresi egymást, a másik felét, hogy társával együtt szeretetben, békességben élje le az életét.
Az egymásra találással még nincs is gond, inkább az egymás megbecsülésével. Kezdetben minden kapcsolat kiegyensúlyozott, nincsenek problémák, lángol a szerelem. Jó esetben ezekből a kapcsolatokból házasság születik. A házasságban azonban már minden másképp működik.
Sokan keresik és kutatják a hosszú és boldog házasság titkát. Úgy gondolják valamilyen elérhetetlen dologról van szó. A baj az, hogy a válaszokat a probléma megoldását a másikban keressük, holott csak magunkba kellene néznünk, vajon én mindent jól csinálok-e? Meg akarom változtatnia a másik embert, hogy nekem jó legyen. A házasságban mindenki megváltozik kissé, de nem lehet az egyéniségét átalakítani. El kell őt fogadni olyannak, ahogyan megismertük. Mindkét fél egymás hatására csiszolódik, formálódik, miközben észrevétlenül elfogadjuk kisebb rigolyáit. El kell felejtened az önző énedet, mert itt minden kettőtökről szól. A mézesheteket követően máris olyan akadályokba ütköztök, amivel azelőtt nem találkoztatok. Mi a teendő? Semmiképp sem a szétköltözés vagy a válás. Sajnos napjainkban több a válás, mint a házasságkötések száma. Minden apró problémánál ugyanis megijedünk és a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb megoldást választjuk. Ez azonban nem a jó döntés, a házasságért, a másik feledért meg kell küzdeni. Az Isten színe előtt tett eskü szavait felidézve arra kell gondolni, hogy ennek egy életre kell szólnia.
A jó házasságban nincsenek felsőbb és alsóbb rendű lények. Férj és feleség együtt, egymásért szeretettel és kitartással küzd a boldogságukért.