Hírességek, aki mentális betegségben szenvedtek

Híres nők most megnyíltak arról, hogy milyen volt depresszióval, szorongással, és más betegséggel küzdeni. Kristen Bell például 18 éves korában megtudta édesanyjától, hogy a depresszió öröklődik, nővér édesanyja azt is elmondta neki, hogy az emberek másképp néznek majd rá, ha antidepresszánsokat szed, éppen ezért nyílt meg Kristen Bell ezzel a témával kapcsolatban.

A Biztonságos település a gyerekbarát!

A Biztonságos település a gyerekbarát!

A 10 és 18 év közötti fiatalok elsősorban a biztonságos településeket tartják gyerekbarátnak, de fontos számukra az is, hogy beleszólhassanak az őket érintő döntésekbe – ez derült ki abból a kutatásból, amelyet az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány megbízásából készített a GfK Hungária Piackutató Intézet. A májusi úgynevezett feltáró, de nem reprezentatív adatfelvétel fontosabb megállapításait csütörtökön…

Találjon rá a legjobb vízszerelőre az EURO Gáznál!

A vízszerelés az a feladat, amelyről mindenki úgy gondolja, hogy egyedül is el tudja végezni, holott sokszor a házi barkácsolás miatt alakulnak ki nagyobb problémák. Ne kerüljünk mi is ilyen helyzetbe! Hívjon azonnal vízszerelőt, aki a tapasztalatának és képzettségének köszönhetően professzionális munkát tud végezni, és így biztosítva tudhatjuk a vízvezetékeinket. Ilyen szakembereket találhatunk az Eurogáz…

A vízszerelést jobb szakemberre bízni!

A vízszerelést jobb szakemberre bízni!

A címben szereplő állítást tényekkel lehet alátámasztani, hiszen sokan vannak olyanok, akik szeretnek barkácsolni, nem ismernek lehetetlent, ám a vízszerelés még rajtuk is kifogott. A legjobb, ha a bonyolultabbnak látszó műveletekhez hozzá sem fogunk, hanem rögtön szakembert hívunk, hiszen ha hozzányúlunk a csövekhez, és utána jövünk rá, hogy mégsem tudjuk megoldani a problémát, sokkal kellemetlenebb…

Az oregoni szakállas nő

Rose Gail először pubertáskorában, 13 évesen vette észre, hogy felesleges arcszőrzete nő, és elkezdte borotválni az arcát, hogy ezt elrejtse. Az orvosok felajánlottak különböző lézeres szőrtelenítéseket és gyógyszereket, de semmi sem hatott. „Fárasztó volt rejtegetni a szakállam”- mondta Gail egy britt talk show-ban, és épp ez az, ami miatt a 39 éves Portlandi, oregoni nő…

Színvonalas autószerviz Szegeden

A szegedi Bosch Car Service híres a gyors és precíz munkáról, és arról, hogy jól felszereltek, hiszen rendelkezésükre állnak műszerek, amelyek elengedhetetlenek például autódiagnosztikára, mérésre, javításokra és állításokra is. Itt vannak tehát a legmodernebb felszerelések, hiszen mindig lépést kell tartani az autóipar legújabb fejlesztéseivel.

A csimpánzoknál van a kényelmes ágy titka

Miután Koichiro Zamma szokatlanul kipihenve és felfrissülve ébredt fel a fák között egy kelet-afrikai erdőben, meg volt róla győződve, hogy megtalálta a tökéletes alvás titkát. A helyszínen nem voltak sem kényelmes párnák, sem matracok, egyszerűen csak hűvös levelek, amelyeket fonott vesszők tartottak össze, ráadásul ezt nem is emberek, hanem a csimpánzok építették.

Kerékpár átvizsgálása

Kerékpár átvizsgálása

Miután elvégeztük a kerékpár takarítását érdemes egy alapos átvizsgálásnak is alávetni. Meg kell nézni a bowdeneket, azokat az alkatrészeket, amelyek mozognak. Ha cserére szorulnak, akkor cseréljük, ha javítható, akkor javítsuk. Ha eddig kibírta nem biztos, hogy ezután is ki fogja bírni. Nincsen kellemetlenebb helyzet, mint amikor egy túra kellős közepén romlik el a biciklink. Amennyiben…

Csótányirtás gélezéssel hatékonyan!

A csótányok a világon mindenhol elterjedtek, országunkban viszont csak 4 fajtája él ezeknek: a német csótány, az erdei csótány az amerikai csótány illetve a konyhai csótány vagy más néven svábbogár. Ezek a csótányok előszeretettel élnek a szennyvízcsatornában, vagy a szeméttárolóban, jellegzetes szaguk pedig megkeseríti az emberek életét is.