Svéd tapétát a nappaliba!

Svéd tapétát a nappaliba!

A nappali, vagy étkező-nappali kialakításánál mindig körültekintően járjunk el, hiszen ezekben a helyiségekben töltünk legtöbb időt, itt olvasunk, itt tévézünk, itt étkezünk, és nem mellékes, hogy a vendégeinket is általában ide invitáljuk, ha hozzánk érkeznek. Éppen ezért érdemes egy kicsit többet költeni a kialakítására, és tervezéskor alaposan átgondolni, hogy milyen látványt szeretnénk. A falak borításánál…

Tegyen tiszta levegőt a szobába!

A portugál gyártmányú Airfree levegősterilizálók ideje elérkezett, avagy már hazánkban is kapható ez a praktikus készülék. Tudni kell, hogy a levegő telítve van szerves anyagokkal, melyben tömegével úsznak a gombaspórák, a baktériumok, a vírusok, a poratka-ürülék, és még sorolhatnánk. Hogy mindettől megszabadulhass otthonodban, kell egy levegősterilizáló.

Beléptető rendszerekkel a biztonság felé

Ha teljes biztonságban szeretnénk tudni ingatlanunkat, akkor érdemes tenni is ennek érdekében. A legjobb, ha azonnal felmérjük a biztonság technikai eszközök kínálatát. Persze, ha nem vagyunk jártasak a témában, nem tudjuk, hogy céljaink számára mely eszközök felelnek meg leginkább, akkor érdemes szakértői segítséget kérni. Az Elektronika Vonala Vagyonvédelem csapata készséggel áll rendelkezésére a megfigyelő kamerák,…

Ne dobd el a banánhéjat, használd fel!

A banánhéj számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, így ahelyett hogy eldobnád, inkább használd fel újra. Tudni kell róla, hogy enyhíti a viszketést és az irritációt. Épp ezért egy kellemetlen, viszkető szúnyogcsípés esetén a bőrfelületet csak kend be a banán héjával és máris elfeledheted a tüneteket, könnyebb lesz az élet.

Temesi György az Origo új vezérigazgatója

Temesi György az Origo új vezérigazgatója

Temesi György tölti be november 18-ától az Origo Zrt. vezérigazgatói posztját – közölte a origo.hu hétfőn. A honlapon megjelentek szerint Temesi György közel 20 éve dolgozik a Magyar Telekomnál, illetve elődvállalatainál. Mostani megbízását közvetlenül megelőzően senior tanácsadóként dolgozott a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások irányítási területén, illetve hosszú évekig töltött be ugyanitt igazgatói posztot. Elődje, Vaszily…

Gyanús csomag miatt kiürítették a londoni képviselői irodaházat

Gyanús csomag miatt kiürítették a londoni képviselői irodaházat

Kiürítették hétfőn egy időre a brit parlament alsóházi képviselőinek irodaházát egy gyanús csomag miatt. A Portcullis House nevű modern épület a londoni parlament történelmi épületegyüttesével szemben, a Westminster-híd másik oldalán található. Nem kapcsolódik közvetlenül a parlament világszerte ismert épületéhez, viszont alagsorában működik a brit kormányzati negyedet kiszolgáló Westminster metróállomás, amelyet a rendőrség rövid időre szintén…

A keleti sziámi macska

Az egyik legkedveltebb macskafajta a sziámi cicák. Gyönyörű, villogó kék szemükkel, karcsú, de izmos testükkel sok embert lenyűgöznek. A sziámik nagyon élénk cicák és rendkívül okosak, így sok mindenre betaníthatóak. Sokat kell velük foglalkozni, nem szeretnek ugyanis egyedül lenni, a gazdájukhoz ragaszkodóak.