Gyermekszépségverseny – mivel jár, ha belevágunk?

Ha egy szülő gyermekszépségversenyre akarja vinni gyermekét, akkor joggal merül fel benne a kérdés, hogy ez mégis mivel fog járni. Az alábbiakban ezt részletezzük.

Gyermekszépségverseny tekintetében sok szülő szívesen látná gyermekét, ahogy végig vonul a kifutón. Azonban nagyon sokan nem igazán vannak tisztában vele, hogy hogyan kellene belevágni vagy mi ennek a módja. A gyerekmodellkedést úgy a legegyszerűbb elkezdeni, ha a szülő gyerekmodellügynökséghez fordul. Az csak a filmekben létezik, hogy a producer vagy ügynökségvezető meglátja a gyereket és több éves szerződést ajánl neki. A gyerekmodellügynökségen regisztrálni kell, ennek pedig díja van. A válogatásra, gyerekszépségversenyre valahogy el kell jutni, az utazás költsége pedig szintén a szülők pénztárcáját terheli. Sokak számára lehúzásnak tűnhet, hogy az ügynökség pénzt kér, holott ez a rengeteg háttérköltség miatt van. Ezek egyébként ésszerű költségek, így nem kell horrorisztikus összegekre gondolni. A költségekről már szót ejtettünk, ugyanakkor a gyermekszépségversenyek időbefektetéssel is járnak, mivel a verseny lehet pár óra, de valószínűbb, hogy egész nap tart.

Természetesen ügynökség nélkül is bele lehet vágni, csak épp nem érdemes. A legtöbb szülő ugyanis nincs otthon a szerződések világában, a jogszabályokkal nincs tisztában, valamint nem rendelkezik kellő kapcsolatokkal. Ahhoz, hogy a gyerek szépségversenyen induljon elengedhetetlen a portfólió fotózás. A porfólió 20-30 fényképből áll, ennek alapján dolgoznak az ügynökségek. Házilag is el lehet készíteni, de aki komolyan gondolja annak jobb profit választani. Azért is érdemes profit megkérni, mert egy idegennel másképp viselkedik a gyerek és ekkor kiderül, hogy mennyire tud fesztelen lenni ilyen környezetben.

Vélemény, hozzászólás?