A várandósság első három hónapja a magzat szempontjából nagyon bizonytalan időszak, így érthető, hogy a leendő szülők úgy döntenek, hogy nem jelentik be környezetüknek a várandósság tényét. A vetélésről sokan nem beszélik, elnyomják magukban a gyászt és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
A várandósság első három hónapjában történik a vetélések nyolcvan százaléka. Sajnos ekkor a pár, különösen az édesanya saját magát okolja és szégyelli, hogy nem sikerült világra hozni a gyermeket. A szűk családi környezet pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel vagy nem megfelelő módon vigasztalja a párt. A támogató közeg nagyon fontos, ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy majd lesz másik felkiáltással el legyen intézve a gyász. Szintén fontos, hogy az orvos és a nővérek is tisztában legyenek a helyzet súlyával és kellő empátiával forduljanak különösen az édesanya felé. A kommunikációnak nagyon fontos szerepe van. Finoman kell közeledni a szülők felé és kellő empátiát kell tanúsítani. Nem szabad siettetni a gyászt vagy sablonos dolgokat emlegetni. Elég csak közölni a szülőkkel, hogy őszintén sajnáljuk a történteket és felajánlani segítségünk, figyelmünk.
Ha mi magunk átestünk vetélésen, akkor se mondjuk, hogy tudjuk milyen ez, hiszen mindenki másképp éli meg a veszteséget. A pár tagjai közül a férfiak gyakran igyekeznek elnyomni magukban az érzelmeiket, hogy erős partnerei lehessenek párjuknak. A pár pozitív és negatív érzéseket egyaránt érezni fog, például amikor megtudták, hogy babájuk lesz és az első karácsony, melyet baba nélkül töltenek együtt. Fontos, hogy mindenkinek legyen kellő tere, hogy megélje a gyászt és legyen kire támaszkodni. Ne felejtsük el, hogy a szülők elvesztették gyermekük, viszont a nagyszülők unokájukat. Tehát mindenkinek megvan a maga vesztesége, amit külön és együtt is meg kell gyászolni.