Az élet legnagyobb varázsát az adja, hogy sosem teljesen kiszámítható. Hiába teszünk meg mindent annak érdekében, hogy a dolgaink az elképzeléseink szerint alakuljanak, annyi változó és véletlen van hatással a sorsunkra, hogy a végén megannyi erőfeszítés ellenére is egy hullámvasúthoz hasonlít az életünk.
Egyszer fent, máskor lent, de ahogy a régi mondás is tartja, ha nem tapasztaljuk meg a rosszat, akkor nem fogjuk tudni értékelni a jót sem. Ez azonban nem vigasz akkor, ha olyan időszakot élünk épp, amikor úgy tűnik, hogy szinte minden összeesküdött ellenünk. Néha ugyanis megesik, hogy csőstül jön a baj, és a magánéleti problémák mellé becsatlakoznak a karrierrel kapcsolatos, illetve az anyagi gondok is. Néha akkora a káosz, hogy a kiutat sem látjuk, és amikor kifogyunk az ötletekből, akkor érkezik el a keserű felismerés, miszerint az addig járt út tovább már nem folytatható. De mi van olyankor, amikor ez a pillanat negyven, vagy ötvenéves korunkban következik be?
Mert ez bizony roppant ijesztő tud lenni. Fiatalon – például a húszas éveiben – az ember még könnyen lerázza magáról ezeket a terheket, hisz kevés a felelőssége, jóval szabadabban változtathat, és ha minden kötél szakad, hát összepakolja a cuccait és egy új országban próbál szerencsét. Idősebb korban ez már nem ilyen egyszerű, sőt, a legnagyobb visszatartó erő a félelem. Hisz sokan ekkor már nem érzik magukban az erőt, hogy valami új dolgot tanuljanak, új szakmát, hivatást válasszanak, vagy új helyen kezdjenek el élni. Pedig újrakezdeni sosem késő, hisz az idő múlásában épp ez a szép, hogy nincs tekintettel arra, hogy mire használjuk fel. Éppúgy eltelik majd a következő három-öt év is, akkor is, ha csak sajnáltatjuk magunkat, és akkor is, ha negyvenéves fejjel beiratkozunk egy egyetemre és elvégzünk egy szakot. Csak ez utóbbi esetben három év múlva egy új szakma lesz a kezünkben, és valódi változást értünk el. Így aztán egyértelmű, hogy mit kell tennünk, amikor kilátástalan a helyzet, és zsákutcában rekedtünk. Merésznek kell lenni, ki kell lépni a komfortzónából és tenni kell a célokért. Akkor is, ha húsz évesek vagyunk és akkor is, ha ötven.