Minden életkornak megvan a maga varázsa és fontossága. Fiatalon először jó sokáig tanulunk, hogy végül belevethessük magunkat a nagybetűs életbe, a húszas éveink pedig a tapasztalatszerzésről, csalódásokról, és sok esetben még az útkeresésről szólnak.
Aztán miután kiéltük magunkat, következhet a családalapítás, lakás – vagy ház – vásárlás, gyermekvállalás, és szép lassan megkomolyodunk, és az élet egyéb területei mellett az anyagiakra is egész másképp tekintünk, mint korábban. Hisz ekkor már hosszú távú terveket szövögetünk, lecserélnénk az ingatlanunkat egy nagyobbra, szeretnénk egy újabb autót, vagy éppenséggel évente nyaralni menni, sőt, az is lehet, hogy idejekorán szeretnénk nyugdíjaztatni magunkat, hogy még azzal tölthessük aktív éveinket, amivel valóban szeretnénk. Ezeknek a terveknek azonban szinte minden esetben vannak anyagi vonzatai, amelyeket ha alaposan végig gondolunk, akkor sokszor az jön ki, hogy túlságosan is a valóságtól elrugaszkodott elképzelések ezek.
Az igazság azonban az, hogy nem a terveink nagyzolóak, hanem egész egyszerűen keveset keresünk. Természetesen vannak helyzetek, amelyekre ez nem igaz, de ha körbenézünk a munkaerőpiacon – és az ismerőseink körében – és azt tapasztaljuk, hogy az emberek jelentős része többet keres nálunk, akkor bizony erről van szó. Ilyenkor egyetlen megoldás jöhet szóba, mégpedig az, hogy versenyképesebbé kell tenni magunkat, hisz van egy szint, aminél többet képtelenség spórolni egy rendelkezésre álló összegből. Ilyenkor tehát el kell határozni magunkat, találni egy jól fizető szakmát – amely a beállítottságunknak megfelelő – és ki kell tanulni. Negyven évesen – de még sokkal azután is – bőven érdemes elvégezni egy egyetemet három-öt év alatt, és célirányosan képezni magunkat, hisz bár lehet, hogy elsőre már idősnek érezzük magunkat egy ekkora változáshoz, de ne feledjük el, hogy még évtizedek vannak hátra a nyugdíjig és nagyon nem mindegy, hogy kétszer annyit keresünk-e a hátralévő időben.