Az ember – úgy általánosságban – nagyon érdekesen gondolkodik, amikor saját magáról és a koráról van szó. Kisgyermekként még a legkevésbé sem foglalkoztat minket ez a kérdés, nem nagyon foglalkozunk a jövővel – maximum csak annyira, hogy várjuk a következő héten esedékes nyaralást -, csak a mának élünk.
Aztán amikor elérkezik a tinédzser kor, akkor minden egy csapásra megváltozik. Ilyenkor a család egy kicsit háttérbe szorul, mindenki elkezdi keresni önmagát, és felfedezni a világot. Ám ezekben az években még nincs meg az a nagyfokú szabadság, amire amúgy egy tizenéves vágyna, és a határok feszegetését nagyban megnehezítik a korlátok – anyagi, és szociális – amelyek aztán rengeteg konfliktus forrását jelentik ilyenkor. Ez a feszült időszak okozza – általában – először az ember életében, hogy arra vágyik, bárcsak már idősebb lenne, és a maga urává válhatna. Bár öt, vagy tíz évvel később lenne, saját fizetéssel, szabályokkal, amikor már senki nem szól bele abba, hogy mikor, mit és kivel csinál.
Aztán az évek villámgyorsan elrepülnek, elérkezik a pillanat, amire annyira vártunk, ott vagyunk önállóan, senki nem szól bele az életünkbe, ám a szabadsággal együtt érkeztek a felnőttkorral járó kötöttségek és kötelezettségek, mi pedig a kezdeti lelkesedést követően irigykedve nézzük azokat a középkorú embereket, akik már biztos egzisztenciával bírnak, és látszólag azt tehetik, amihez csak kedvük szottyan. Ám tizenöt-húsz évvel később rádöbbenünk, hogy az egzisztencia megteremtésének is ára volt, állandóan felügyelni kell az alkalmazottakat, ráadásul már fizikailag sem bírjuk úgy a napokat, mint rég, így aztán sóvárogva nézzük a fiatalokat, akik tele vannak energiával és lelkesedéssel. Az ördögi kör pedig ezzel be is zárul, és egy csapásra leesik a tantusz, miszerint mindig egy illúziót kergettünk ahelyett, hogy megtaláltuk volna a szépséget a jelenben. Fiatalon a lelkesedést, és az erőt, középkorúan a biztonságot, idősebb korban pedig a spiritualitást – és persze a nagy család okozta örömöket – kellene élvezni, hisz az időt felesleges sürgetni. Egyrészt azért, mert ha állandóan elégedetlenek vagyunk a mindennapokkal, akkor ez később sem fog megváltozni, másrészt pedig így is gyorsan telik – még akkor is, ha ezt fiatalon még nem így érezzük -.