Ez csak úgy lehetséges, hogy van erről előzetes ismeretünk, különben nem tudunk ráismerni a dolgokra. A valóságról azonban ítéletet is alkotunk, minősítünk (pl. valami szép, igazságos, jó, stb.). Ehhez ezeket a fogalmakat is ismernünk kell. Ehhez léteznie kell egyetemes fogalmaknak, ezek az ideák.
Ezen platóni elmélet eredetét valószínűleg a szókratészi bölcseletben kereshetjük. Az érzékelhető dolgoktól független, örök realitás világát képező formák tanát dolgozta ki, szembeállítva ezt az univerzummal, ami élő teremtmény. A hagyomány Szókratésznak tulajdonította a definíció felfedezését, s Platón ezt folytatva („a miben áll?” kérdést boncolgatva) jut el az ősképhez (eidosz, idea). Az eidosz (forma, fajta), az idea (alak, jelleg) és az úszia (lét, lényeg) ugyanarra a változhatatlan, örökké létező csoportra vonatkoznak. Az ideák léteznek a tudatunkban, a dolgokban és az ideák világában.
A tapasztalat a külső hatás lecsapódása, amikor a tudatunkban lévő idea találkozik észleléssel, ekkor felismerjük a dolgokat. A csecsemőkről azt gondoljuk, hogy náluk nincs ilyen, mert nincs tapasztalat. Vajon tapasztalatból születik az idea, vagy kell-e az idea ahhoz, hogy tapasztaljunk? Platón az utóbbi mellett érvel. Az idea ami a tudatban van, abszolút, tökéletes. Az érzékileg megfigyeltek sohasem abszolút, hanem relatív nagyságok. Az ideáink tökéletesebbek, mint a dolgok, amiket velük felismerünk. Az idea fogalma nem tapasztalatból való, hanem a tökéletlen egyenlők látványa idézi elő a tudatunkban a tökéletesen egyenlőt.
A fogalmak nem a tökéletességből indulnak ki, hanem a különbségekből és a hasonlóságokból a tökéletes és a tökéletlen között. A fogalmaknak rugalmasságuk van, mert különbség van a tudati idea és a tapasztalati tárgy között. Helyes ismereteink, Platón szerint, létező tárgyra irányulnak. Ami nem létezik, nem ismerhető meg. A dialektikus ismeret tárgya a legteljesebben létező valóság, az idea. Az ideák mindennemű létezés, megismerés és értékelés előfeltételei és meghatározói. A valóság dolgaiban egyedi különbségeik mellett is, van olyan megegyező, közös vonás, ami által faji egységbe tartoznak (pl. az emberség minden egyes emberben).
Az egyedi dolgokban egy közös lényeg nyilvánul meg. Ismeretünk akkor helyes és teljes, ha ezt a közös vonást, a lényeget megragadta. Cselekedeteink akkor helyesek, ha a jóságukat meghatározó ideával megegyeznek. A műalkotás akkor tökéletes, ha az eszményi képet, az ideát láttatja meg, ezt azonban csak megközelítheti. Olyan toll, mely megfelelne a toll ideájának, valószínűleg nincsen.