Fontos, hogy a fegyelmezéssel bajlódó szülő megértse, hogy miért rosszalkodik a gyereke, mert így megtalálhatja a legmegfelelőbb eszközt arra, hogy a nem kívánt viselkedés megszűnjön. A gyerek sohasem ok nélkül rossz, mindig van rá oka.
A legtöbb szülő csak azt tekinti rosszalkodásnak, amikor a gyerek szándékosan nem tart be egy szabályt, átlépi a határokat. Az ilyen helyzetekből veszekedés és büntetés származik. Minden gyerek szeretné, ha többet foglalkoznának vele. Az elfoglalt szülők figyelmét azonban látványos jelenetekkel, hangoskodással, nyafogással általában könnyebb kivívni, mint csendes, fegyelmezett viselkedéssel. A gyerekek gyakran nem tesz mást, mint a szüleik, náluk ez mégis rosszaságnak minősül. Ha a szülő keze könnyen eljár, és repül a pofon az elöl hagyott játékokért ugyanúgy, mint a rossz osztályzatért, a gyerek is gátlástalanabbul üt majd meg másokat. Ha a konfliktuskezelésnek ezt a módját tanulja meg otthon, honnan tudná, hogy másként is lehet. A rosszalkodás sok esetben lehet védekezési forma is, a gyerek szorult helyzetükben nem mindig találják meg a legelfogadhatóbb védekezési módot. A kisiskolást csúfolják, ezért csúnya szavakat kiabál a többiekre. A kamasszal igazságtalanság történik az iskolában, ezért másnap nem megy be, csavarog.
A szülőknek, nevelőknek segíteniük kell abban, hogy a gyerek megtanuljon a jogos sérelmekre, fenyegetettség megfelelő választ adni, és védekezése valóban az érdekét szolgálja. A rosszalkodást megfelelő szülői hozzáállással, helyesen átgondolt nevelési elvekkel ki lehet küszöbölni. Csupán azt kell átgondolni, hogy mekkora a szeretet, elfogadás és megértés van önben gyermeke iránt akkor is, amikor éppen haragudnia kell rá, mert rossz fát tett a tűzre. Mindig annak a szülőnek van kevesebb fegyelmezési problémája, aki a gyerek önbizalmát, méltóságát, saját értékességébe vetett hitét növelni és támogatni próbálja.