Amikor valaki párkapcsolatba kezd, tele van reményekkel. Ily reményteljes gondolatok foroghatnak a fejében:
– akkor majd lesz, aki megért, és persze én is érteni fogom minden rezdülését
– mindig szeretni fogjuk egymást, míg a halál el nem választ
– soha nem fogunk veszekedni, még csak konfliktusaink sem lesznek
– amennyire tőlünk telik, ugyanazt fogjuk akarni
– lesni fogjuk egymás kívánságát, és már azelőtt teljesítjük a másik vágyát, mielőtt kimondja
Vagyis: MINDEN megy majd MAGÁTÓL
Aztán jön az ébredés….
– különbözőek vagyunk: ő sokáig fennmarad, én korán lefekszem
– ő a focit nézi, én inkább a természetfilmeket
– megkezdődik a harc reggelente a fürdőszobáért
Összeköltözni valakivel, komoly ön- és társismereti hozadékkal jár…
Ezek a különbségek önmagukban aprók, viszont nap mint nap megismétlődnek, és a sok kicsi apróság felhalmozódik, és egy jó nagy veszekedés lesz belőle.
És akkor még nem is beszéltünk azokról a nagyobb kérdésekről, amelyek valóban fontosak:
– Mit jelent számunkra a tartós kapcsolat, házasság?
– Mit jelent szülőnek lenni?
– Mennyire fontos számunkra a munka?
– Hogyan kezeljük a pénzügyeinket?
Különbözőek az elvárások, a hozott minták és a párkapcsolatról alkotott elképzelések. Sokan pár hónap alatt eljutnak oda, hogy olyan nagynak érzik a különbségek, hogy inkább elválnak egymástól. Pedig nem lehetetlenség együtt élni ezekkel a különbségekkel.
A problémák tehát elválaszthatatlanok a párkapcsolattól, teljesen normális dolognak tekinthetők. Csakhogy a párkapcsolati problémákkal az a nehézség, hogy a felszínre kerülésük után egyre nagyobbak lesznek. Még akkor is, ha mindkét fél ugyanazt akarja: egyikünk sem akar veszekedni, mégis folyton marjuk egymást. Miért van ez?
A tartós kapcsolat gyakran fájdalmas, és kimondottan nehéz. Mindkét féltől sokat követel érzelmileg, de hihetetlenül sokat is lehet belőle profitálni. Sok minden fellelhető benne, amit máshol nem kapunk meg: támogatás, biztonság, bensőségesség. De legalább ennyit be is kell fektetni: türelmet, időt, energiát, fáradságot. A kapcsolat akkor jó, ha túlsúlyban a pozitív dolgok vannak. A lényeges, hogy nem érdemes száz százalékos, tökéletes boldogságot várni a párkapcsolattól. A boldogság sokkal inkább érett megelégedettség. Ha el tudjuk mondani azt, hogy előfordul, hogy néha le kell mondanom erről vagy arról, néha nagyon felbosszant valamivel, időnként nagyon egyedül vagyok, de mindent összevetve jónak tartom ezt a kapcsolatot, akkor már nyertünk. A kisebb-nagyobb konfliktusok megoldását pedig meg lehet tanulni…