A régi időkben óriási divatja volt, hogy a fiatalokat a szülők úgy indították útjukra, hogy a jó pár háztartási kelléket kaptak a kezdéshez, ennek a csomagnak pedig sokszor a szerves részét képezte az evőeszköz készlet is.
Ma már ez a hagyomány egy kissé kikopott, így a legtöbb fiatalnak magának kell beszereznie ezt, és bizony ez papíron jóval egyszerűbb feladatnak tűnik, mint amilyen a valóságban. Ahhoz ugyanis, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb evőeszköz készletet, rengeteg szempontot kell figyelembe venni, köztük olyanokat is, amelyekre csak utólag gondolunk, amikor már persze késő. A legfontosabb tényező a méret – méghozzá minden szempontból -. Kecsegtetőnek tűnhet egy több száz darabból álló óriási készlet, ám mielőtt súlyos százezreket kiadunk, azért fontoljuk meg, hogy valóban szükségünk van-e mindenből 12 darabra, illetve hogy fogunk-e használni négyféle kiskanalat – még akkor is, ha az etikett úgy írja elő -. A legtöbbször szerencsésebb megoldás egy kompaktabb összeállítást választani, ám abból inkább a minőségibb változatot.
A méret azonban nem csak a készlet tekintetében kardinális kérdés. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy az egyes evőeszközök milyen hosszú – és vastag – szárral rendelkeznek, ahogy az sem, hogy a fejük mérete mennyire optimális. Nehéz megtalálni a pont megfelelőt, hisz ez szinte csak és kizárólag szokás kérdés: amit fiatal korunkban otthon használtunk, azt érezzük csak megfelelőnek, és ha attól túlságosan eltérőt választunk, akkor azt nagyon nehéz lesz megszokni. Ha ezen a két kérdésen sikeresen átverekedtük magunkat, akkor onnan már nagyjából nyerő helyzetben vagyunk. Innentől már csak olyan apróságokra kell odafigyelni, mint a szín, hogy milyen anyagból készültek az eszközök, és hogy milyen óvintézkedésekre kell figyelni annak érdekében, hogy a szépségüket hosszú évtizedekig megőrizzék.