Napjainkban még inkább aktuális kérdés az osztott albérlet, mint bármikor a múlt folyamán. A nagyvárosokban – főképp a fővárosban – hatalmas luxusnak számít egyedül bérelni egy lakást, s bár munka mellett erre természetesen már lehet igényünk, amíg főiskolások, egyetemisták vagyunk, addig jóval bölcsebb közösen kivenni egy lakást.
Ilyenkor ugyanis nem csak a bérleti díj, de a rezsi is többfelé osztódik, és a tennivalók sora is jelentősen lerövidülhet, ha ügyesen szervezzük le a dolgokat. Ám lakótársnak lenni – főleg eleinte, tapasztalatlanul – nem egyszerű. Kicsit könnyebb a dolgunk, ha ismerősökkel költözünk össze, hisz a régi barátok fura dolgait sokkal könnyebben viseljük, mint ahogy azt tennénk egy idegen esetében. Egy közös albérlet ugyanis teljesen más, mint a családi otthon. Ott megszoktuk, hogy a szülők némileg alárendelik a saját akaratukat és kényelmüket a mi kedvünkért – bár ha vannak testvéreink, akkor az egy kicsit ellensúlyozza ezt -, míg kirepülve azon kapjuk magunkat, hogy senkinek nem célja, hogy kimondottan a mi kedvünkre tegyen.
Ezért aztán az első és legfontosabb lépés, hogy mentálisan át álljunk az új szituációra. Meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy egy közös albérletben nincs helye az én központú gondolkodásnak, mert az már rövidtávon feszültségeket fog szülni. Helyette igyekezzünk kiépíteni – a lehető leghamarabb – egy jól működő ökoszisztémát, amelynek az alapja a mindenki által elfogadott szabályok betartása. Ez nem megy másképp, mint őszinte, nyílt és rendszeres kommunikációval. Érdemes már rögtön az első napon leülni és a legfontosabb dolgokat – kinek mi a feladata, mit várunk el a másiktól, ki hogyan tud segíteni, pénzügyek, takarítás, hangoskodás és így tovább – alaposan átbeszélni és konszenzusra jutni. Ha ez megvan, akkor már csak tartani kell hozzá magát mindenkinek, ebben persze lesz hiba, főleg az első időkben. Ilyenkor azonban ne a veszekedés legyen a megoldás, ha a másik hibázik, kedvesen beszéljünk vele, ha pedig a mi figyelmünket hívják fel valamire, akkor ne sértődjünk meg, hanem fogadjuk el, ha valamit elrontottunk. Ez a titka a problémamentes, közös albérletnek.