Egyre több embert érintő probléma, hogy bár alapvetően minden rendben van az életükben, mégis gyakran érzik magukat boldogtalannak, elégedetlennek. Amikor pedig ilyen helyzetben megpróbáljuk kideríteni, hogy mi állhat a háttérben, akkor saját magunknak sem tudunk megfelelő okot szolgáltatni elkeseredettségünkre.
Az igazság az, hogy gyakorta az irreális elvárások tehetnek a problémáról. Az életünk az elmúlt évtizedben gyökeresen átalakult, erről pedig a közösségi médiák térnyerése is tehet. Való igaz, hogy korábban is gondot okozott ez – elsősorban a televízió hatása miatt -, ám egész másképp csapódik le az emberben az, ha számára idegeneket lát, vagy az ismerősei életét követi figyelemmel nap mint nap. Ez utóbbival ugyanis épp az a probléma, hogy legtöbbször nem a valós képet látjuk, csak egy kiragadott, jól elkapott, kiválóan megszerkesztett pillanatot, ami alapján aztán úgy érezhetjük, hogy a mi hétköznapjaink közel sem ilyen csillogóak és a saját életünk jóval szürkébb, mint a többieké.
Ez persze jó eséllyel egyáltalán nem így van, de racionálisan nézve hiába vagyunk ezzel tökéletesen tisztában, az agyunk egész másképp reagál. Hosszú távon pedig mi is ezeket a tökéletes pillanatokat szeretnénk elérni, csakhogy állandó jelleggel. Ez pedig gyakorlatilag lehetetlen, azaz olyan irreális elvárásokat támasztunk, amiknek képtelenség megfelelni. Legyen szó a nyaralásokról, vagy a családi idillről – tulajdonképpen mindegy is, hogy milyen témát nézünk -, a szürke hétköznapok és a izgalommentes időszakok mindenki életének a részét képezik. Ez így van rendjén, csupán ezeket kevésbé osztják meg az emberek. Hogy az ebből fakadó problémákat elkerüljük, érdemes tudatosan – és szigorúan – szabályozni a közösségi média használatát, ahogy a televízió – főképp a bulvár – nyomon követését is. Helyette inkább beszélgessünk, társasjátékozzunk, olvassunk. Építsük fel a saját lelki békénket és őrizzük meg azt, hisz ez a hosszú boldogság titka.