Nagyjából mindenkinek volt olyan korszaka tini korában, amikor mást sem hallott az ismerősöktől – de legfőképp a rokonoktól -, minthogy hihetetlen, hogy elviselhetetlen az érdektelensége, és hogy mennyire nem törődik senkivel és semmivel.
De hisz ez a tinédzserkor velejárója – mondhatnánk – és tulajdonképpen tényleg van ebben némi igazság. Ez az időszak ugyanis nem csupán a testi fejlődés korszaka, hanem lelkileg is ekkor válik a gyerekből felnőtt, ez pedig nem csak a környezete számára iszonyatosan megterhelő, hanem számára is. Ilyenkor keresi saját magát, próbálja megtalálni a helyét a világban, a családjában és barátai között, ennek a folyamatnak pedig kísérő tünete a lustaság, a trehányság és a nemtörődömség, ami kívülről néha úgy csapódik le, mintha a gyereket saját magán kívül semmi nem izgatná. Igen ám, de sűrűen megesik az is, hogy valaki direkt választja ezt az élethez való hozzáállást, és a laza menőség álcája mögé bújva próbálja megvédeni magát a világ zordságától.
Ez azonban az esetek nagy részében egy nagyon rossz ötlet és sokszor balul is sül el. Ennek egyszerű a magyarázata, és legfőképp pont abban rejlik, hogy álcaként használjuk ezt az életmódot. Vannak ugyanis zsigerből laza és nemtörődöm attitűddel rendelkező emberek – talán mind ismerünk ilyet -, ám ez meglehetősen ritka. Ahhoz ugyanis, hogy tényleg ne érdekeljen minket mások véleménye, sértései, vagy épp azok a dolgok, amik az átlagot igenis megbántják, ahhoz kell egy különleges beállítottság. Viszont ha ezt magunkra erőltetjük, akkor azzal bezárjuk saját magunkat egy burokba, miközben úgy teszünk, mintha nem adnánk mások véleményére, és sérthetetlenek lennénk, de közben ennek épp az ellenkezője igaz. Emiatt pedig egyre csak gyülekeznek bennünk a fel nem dolgozott és ki nem mondott traumák, melyek egy idő múlva nagyon komoly károkat tudnak okozni a lelki világunkban. Ezért aztán ne próbáljunk meg másnak mutatni magunkat, ne vegyünk fel egy álarcot, mert annak sosem lesz jó vége. Inkább álljunk bele a problémákba és a konfliktusokba, még akkor is, ha kellemetlen, hisz csak így lehetünk azok, akik vagyunk.