A Lipóti Pékséget 1992-ben alapította a tulajdonosi és vezetői szerepet ma is betöltő Lipót községben élő Tóth József Péter. Dolgozatom témájaként azért a Lipóti Pékséget választottam, mert magam is Győr-Moson-Sopron megyében élek, s településünkön a vállalkozás mozgóbolt hálózatot is működtet, valamint a vállalkozás nem csak megyei vagy regionális szinten, hanem országosan, sőt talán nem túlzás…
All posts in Egyéb
Élénkül a lakáspiac, de mennyire?
Évek óta a csapból is a válság folyik, sokan tapasztaltuk a saját bőrünkön a negatív tendenciákat és még többet olvashattunk róla. Az ingatlanpiac elsődleges vesztese (és sajnos, egyúttal egyik fő generálója) volt a válság néven emlegetett tünetegyüttesnek, ami a forgalom elég drasztikus visszaesését eredményezte.
A te lánykád is kedveli a lovas játékokat?
Sok kislány, természetesen a babázás, a babás játékok mellett, kedveli a lovas játékokat is. Számtalan anyuka, szülő azonban nem is sejti, hogy gyermekének fejlődésében is segítenek az ilyen jellegű, online játékok. Hogy hogyan? Most elmondjuk!
Készíts fokhagymalevest, ami erősebb az antibiotikumnál!
Vizsgálat alapján kijelentették, hogy a fokhagyma akár százszor is erősebb lehet a hagyományos antibiotikumoknál. Télen, amikor sok a meghűlés, a nátha és más fertőzések, de nem szívleled a gyógyszereket, akkor érdemes megpróbálkoznod a fokhagymalevessel. Sajnos sokan szednek antibiotikumot még a legegyszerűbb fertőzésekre is, emiatt ugyanaz a gyógyszer nem fejti ki hatását a célzott baktériumok ellen.…
Amit a cégen belül áthelyezésről tudni kell
Manapság több olyan cég is van, amelynél bevetett szokás, hogy az alkalmazottakat pár évente átrakják másik osztályra, esetleg teljesen más munkakörbe. Egyik oka ennek, hogy el akarják kerülni az emberek szakmai kiégését. Egy idő után ugyanis mindenki elfárad, egyszerűen megunja a feladatát, rutinból dolgozik, és elégedetlenné válik. Ha nem örülsz aktuális átigazolásodnak, akkor gondolj arra,…
Te is keresed még a megfelelő ajándékokat karácsonyra?
Valamennyiünknek évről-évre fejtörést okoznak a karácsonyi ajándékok kiválasztásai. Te milyen meglepetést terveztél idén karácsonyra szeretteidnek? Különleges ajándék lehet egy mountain póló, hiszen bárkinek is ajándékozzuk, biztos siker lesz.
Készíts mutatós ékszertárolót saját magad!
A legegyszerűbb dobozok is igazán jó szolgálatot tehetnek, persze nem minden bizsu esetében. Felesleges drága ékszerdobozt vásárolnod, ugyanis egy hagyományos szerszámos láda, amit pár ezer forintért beszerezhetsz a boltokban éppúgy megteszi. A sok apró rekesz biztosítja, hogy a bizsuk ne keveredjenek össze egymással. Bármilyen dobozt is választasz, a rekeszekre ügyelj, máskülönben a nyakláncokba beleakadnak a…
Válassz olcsó, de ötletes ajándékokat!
Ha a rokonságban van gyermek, akit szeretnél meglepni, akkor az ajándékvásárlás során érdemes először egyeztetni a szülőkkel annak érdekében, hogy ne vásároljunk felesleget, olyan holmit, ami már van a kicsinek. Ötezer forint alatt szerencsére bármilyen ruhadarabot, télen akár kabátkát, és komplett sapka, sál, kesztyű szettet is könnyedén be tudsz szerezni. Persze játékokat is vehetsz, de…
Csirke receptek minden mennyiségben
Sokunk egyik kedvenc étele a csirke. Ajánlatos fogyasztani, ugyanis fehér hús lévén sokkal egészségesebb, mint például a marhahús, ami a vörös húsok körébe tartozik. A csirke szinte minden része ehető. A csirkeapróléknak nevezett csirkelábból, csirkefejből, csirkenyakból és csirkehátból finom levest tudunk készíteni.
Készíts mesés koktélokat az ünnepekre!
A jégkockák évszaktól függően kihagyhatatlanok, ha a koktélokról beszélünk. Nem csak azért, mert hűtik és hígítják az italt, hanem azért is, mert nagymértékben hozzájárulnak a látványhoz. Alapvetően kétféle jeget használhatunk. A klasszikus jégkockákat és a törtjeget. Az előbbit könnyen feldobhatod, ha vásárolsz pár különleges formájú jégkockatartót. A törtjég segítségével is lehetsz egyedi. Tedd a jégkockákat…