A pályakezdők munkába állásának kezdete

Aki végre megszerezte első állását, az belépett a való világ kapuján. Szinte biztos, hogy a kezdők még idegenül mozognak ebben az ismeretlen környezetben, ahol számos buktató vár rájuk, melyekről jobb előbb tudomást szeretni, mintsem átélni a kellemetlen meglepetéseket.

A pályakezdőkre jellemző, hogy inkább meghúzzák magukat új és egyben legelső munkahelyükön, minthogy szót emeljenek saját érdekükben. Pedig egyenrangúak bármelyik más dolgozóval és nem árt, ha a magabiztosság látszik is rajtuk. Aki felelősségteljesen végzi a munkáját, legyen tisztában a saját értékével.

Lehet, hogy a munkaidő nagy része egy elszeparált helyen, a monitor mögött ülve telik, ez azonban nem jelenti azt, hogy akár egész nap lóghatunk a Facebookon vagy kedvünkre olvasgathatjuk a celebvilág legújabb híreit. Bár úgy tűnhet, a főnök nem figyel, előbb-utóbb kiderül, ha egy alkalmazott a munkahelyén a munkával tölti a legkevesebb időt.

A megfelelő öltözködés lényeges szempont minden munkahelyen. Sokan esnek abba a hibába, hogy túl kihívóan, túl elegánsan vagy éppen alulöltözve jelennek meg, ezáltal rossz üzenetet közvetítenek a kollégák felé. Ha komolyan vesszük a munkánkat, öltözzünk is annak megfelelően.

Egy új alkalmazott számára a mielőbbi beilleszkedés létfontosságú. Ám ennek nem az a legjobb módja, hogy azonnal bekapcsolódunk a munkahelyi pletykákba, hiszen könnyen konfrontálódhatunk a kollégákkal, akiket igazából még nem is ismerünk. A legjobb módszer az óvatosság és a tapogatózás, hogy ne szerezzünk már az első héten ellenségeket az irodában.

Vélemény, hozzászólás?