Az alacsony minőségű tájakon talált poszméhek esetében – a tavaszi virágok és a fészkelő élőhelyek viszonylagos hiánya jellemzi ezeket a tájakat – magasabb volt a betegség kórokozóinak szintje, csakúgy, mint a poszméheknél azokon a területeken, ahol nagyobb a kezelt méhcsalánkiütés száma, mondják a Penn State tudósai.
A tanulmány eredményei, amelyek azt vizsgálták, hogy a különféle környezeti és tájjellemzők hogyan befolyásolják a fertőző betegségek előfordulását és a méhek egészségét, felhasználhatók a gazdálkodási gyakorlatok tájékoztatására a természetes és mezőgazdasági ökoszisztémákban alapvető beporzási szolgáltatást nyújtó méhfajok megőrzésének támogatására, a kutatók szerint. „A vad és a kezelt méhpopulációk közelmúltbeli világszerte tapasztalható csökkenése számos tényezőnek tudható be.” – mondjaMcNeil, a Penn State Agrártudományi Főiskolájának Biológiai Sokféleség Központjának posztdoktori munkatársa. „Például az élőhelyek kiterjedt elvesztése és pusztulása a virágok és a fészkelőhelyek hiányához vezetett, ami viszont hozzájárult a vadméhek bőségének és sokféleségének elvesztéséhez.”
Rámutatott, hogy újabban egyes méhveszteségeket – különösen a mézelő méhek és a poszméhek körében – az új méh kórokozók növekvő szintjei okoztak, amit talán más tényezők súlyosbítanak, amelyek gyengítik a méh immunitását vagy ellenállását. „Számos olyan tényező, amely ismerten aláássa a méhek egészségét, például a rossz táplálkozás vagy a peszticideknek való kitettség, növelheti a betegségre való hajlamot” – mondta McNeil. „A méhek táplálkozási hiánya nagyobb valószínűséggel fordul elő azokon a tájakon, ahol kevesebb és kevésbé változatos virágzó növény található, és a nem megfelelő táplálkozás csökkentheti az immunválaszt, növelheti a kórokozók és paraziták terhelését.”