A grönlandi jégtakaró vastag belseje alatt rekedt „vízhólyagok” kritikus betekintést nyújthatnak a hidrológiai hálózatban, amely mélyen a Föld második legnagyobb jégteste alatt halad – és abba is, hogy hogyan destabilizálhatja az éghajlatváltozás, egy új tanulmány szerint.
Évente több ezer természetes olvadékvizű tó keletkezik a jégtakaró magasabban fekvő belső felszínén, ahol a jég több mint fél mérföld vastag lehet. Ahogy ezek a tavak lefolynak, nagy vízzel töltött üregeket képeznek a jég és az alapkőzet között. A Princetoni Egyetem vezette kutatók a terepi megfigyeléseket matematikai modellekkel és laboratóriumi kísérletekkel kombinálva felfedezték, hogy ezek a hólyagok felfelé tolják a jég felületét, majd fokozatosan leesnek, amikor a víz behatol a szubglaciális vízelvezető rendszerbe. A csapat először mutatja be, hogy a jégtakaró gyors tóvízelvezetése okozta emelkedés és zuhanás felhasználható a transzmisszivitás néven ismert tulajdonság becslésére, amely a jég és az alapkőzet között kialakuló vízhálózatok hatékonyságát jellemzi. A tó vízelvezetése új eszközt jelent a transzmisszivitás mérésére a jégtakaró belterületi régiói alatt, ahol a transzmisszivitást egyébként nehéz mérni – jelentették a kutatók. Azt találták, hogy a transzmisszivitás akár két nagyságrenddel is növekedhet Grönland nyári olvadási szezonjában.
Az eredmények rávilágíthatnak arra, hogy az éghajlatváltozás milyen hatással lesz Grönland hatalmas fagyott belsejére, amikor a bolygó felmelegszik és a felszíni olvadás növekszik-mondta az első szerző, Ching-Yao Lai, a Princeton geo- és légköri valamint óceáni tudományok adjunktusa. A felszíni olvadásból származó víz kenőanyagként hathat, mondta, ami miatt a gleccser könnyebben csúszik át az alapkőzeten.