A portugál építészet a mai Portugália kontinentális részén, az Azori-szigeteken és Madeirán felépített építészetére, valamint a portugál építészek és stílusok építészeti örökségére vonatkozik az egész világon, különösen a korábban a Portugál Birodalom részét képező országokban.
A világ egyik legnépszerűbb építészeti iskolája, az úgynevezett „Escola do Porto” vagy Porto iskola Portugáliában található. Öregdiákjai között szerepel Fernando Távora, Álvaro Siza (az 1992-es Pritzker-díj nyertese) és Eduardo Souto de Moura (a 2011-es Pritzker-díj nyertese). Modern örököse a Faculdade de Arquitectura (Építészeti Iskola) a Portói Egyetemen. Noha a portugál építészetet általában a nemzetközileg akkreditált Alvaro Siza-val társítják, vannak mások, akik ugyanolyan felelősek a jelenlegi építészet pozitív tendenciájáért. Sizas munkáin saját tanára, Fernando Tavora befolyása nemzedékek óta visszhangzik. Az 1960-as években épült, Rui Atouguia, Pedro Cid és Alberto Pessoa által tervezett Fundação Calouste Gulbenkian az egyik legszebb épület, ami meghatározta a 20. századi portugál építészet példáit.
A Portugáliában Arte Nova néven ismert Arte Nouveau későn érkezett és rövid időtartamú volt Portugália történetében, nagyrészt 1905 és 1920 között virágzott. A nemzetközi kapcsolatok szempontjából a portugál Arte Nova jobban megfelel a francia szecessziós iskolának, mint az akkori osztrák iskolákban. Az Arte Nova használatát nagyrészt a portugál arisztokrácia városi elitje végezte, elsősorban olyan kikötővárosokban, mint Lisszabon, Porto és Aveiro. Az Aveiro Arte Nova nevű szecessziós variációját meghatározó koncepció a csillapítás volt: a stílust egy konzervatív polgármester hozta, aki dekoratív homlokzatokkal akarta kifejezni hatalmát, miközben a belső terek konzervatívak maradtak. Az Arte Nova másik megkülönböztető tulajdonsága a szecessziós motívumokkal ellátott, helyben előállított csempék használata.