A spanyol örökösödési háború 1701-től 1714-ig tartott. Ami pedig a kitöréséhez vezetett az volt, hogy a spanyol király, II. Károly gyermektelenül, azaz trónörökös nélkül hunyt el. Ebben az ingatag helyzetben pedig több király is előnyhöz szeretett volna jutni a trónigény jelzésével.
A francia király, XIV. Lajos és a Habsburg császár, I. Lipót is igényt tartott volna a trónra. Az előbbi unokáját, Anjou Fülöpöt jelölte a spanyol trón örököseként, míg utóbbi fiát, Károlyt. Mindez a hatalmi egyensúly felborulásával fenyegetett. Korábban azonban a spanyol II. Károly Anjou Fülöp mellett döntött, és őt jelölte utódjául, de ez a döntés nem nyerte el mindenki tetszését. Anglia összefogott az osztrákokkal, hannoveriekkel, hollandokkal, portugálokkal, poroszokkal, Savoya hercegségével és egy szövetséget hoztak létre a franciák ellen. Ezzel szemben a franciáknak a bajorokat és a magyarokat sikerült megnyernie.
1704-ben Bajorországban Savoyai Jenő és John Churchill vezetésével az angolok „nagy szövetsége” győzedelmeskedett, és megszerezték a Gibraltárt. A spanyolok nem szerettek volna Habsburg fennhatóság alá kerülni, és az országon belül a franciák értek el sikereket. Azonban a háború fő frontján, a Rajnánál szintén a nagyobb szövetség került ki győztesen. 1709-re az angol-osztrák erők a franciákat egészen Párizsig szorították vissza. 1713-ben megköttetett az utrechti béke Franciaország és a tengeri hatalmak között, amelynek értelmében Anjou Fülöp lett az új spanyol király, azzal a kikötéssel, hogy a spanyol és francia birtokokat soha nem szabad egyesíteni. Cserébe az angolok megkapták az amerikai gyarmatok egy részét, az európai spanyol birtokok pedig a Habsburgoknak jutottak. Ehhez a megállapodáshoz azonban VI. Károly, az akkori Habsburg császár csak 1714-ben, a rastatti szerződésben csatlakozott.