Menekült séfek fesztiválja párizsi éttermekben

A migránsokról kialakult kép megváltoztatására menekült séfek fesztiválját hirdette meg tíz párizsi étterem.

Az ENSZ június 20-án tartja a menekültek világnapját. Ebből az alkalomból az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával június 17. és 21. között először rendezik meg a francia fővárosban a Refugee Food Festival elnevezésű rendezvénysorozatot, amelynek célja, hogy megváltoztassa a migránsokról kialakult képet – közölte a fesztivált szervező Food Sweet Food egyesület.
“Megfeledkezünk arról, hogy ezek az emberek kompetensen, tudással, a kulturális örökségükkel érkeznek Franciaországba. Ezek között a konyhaművészet is szerepel és ennek előtérbe helyezésével segíteni lehet beilleszkedésüket a francia társadalomba” – hangsúlyozta Louis Martin, aki feleségével, Marine Mandrilával hívta életre a fesztivált.
Hat háborús övezetből, Szíriából, Indonéziából, Iránból, Elefántcsontpartról, Csecsenföldről és Srí Lankáról származó, Franciaországban menekültstátussal rendelkező séf vesz részt az első fesztiválon, amelyet tíz párizsi étteremben rendeznek meg. Az egyik helyszín a Freegan Pony nevű házfoglaló étterem Párizs egyik északi kerületében, ahol a legnagyobb európai, a rungisi piacon megmaradt termékekből főznek, de szerepelnek a listán neves gasztronómiai éttermek is, mint például a L’Ami Jean vagy a Poulette.
A L’Ami Jean sztárséfje, Stéphane Jégo például a hazájában jól ismert szíriai Mohamad El Khadyt hívta meg a konyhájába, ahol együtt fognak főzni.
A fesztiválalapítók fejében azok után született meg a különleges fesztivál ötlete, hogy világkörüli útra indultak lakáséttermek felfedezésére. A féléves utazásról könyvet is írtak Very Food Trip címmel és televíziós sorozat is készült. A kezdeményezéssel kevéssé ismert konyhaművészetek európai bemutatása a céljuk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a menekülteket is ráébresszék arra, olyan értékes tudással rendelkeznek, amely segítheti őket a beilleszkedésben.
“Rájöttünk arra, hogy a főzésnek mekkora összetartó ereje van olyan emberek között, akik nem ismerik egymást, és nem feltétlenül azonos kulturális közegből származnak” – mondta Louis Martin.
(MTI)

About szerkesztőség

View all Posts

Ezt a cikket a ofbacardi.hu szerkesztősége adta ki. Kisebb híreket jellemzően a szerkesztőség ad, ki, míg a nagyobb írások, vélemények, ajánlók a szerző nevével jelennek meg. Ön is írna cikket? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*