Decemberi kerti munkák

A decemberi hónapokban legtöbbször még nincsenek fagyok, így azokat a kerti munkálatokat, melyeket novemberben nem érkeztünk befejezni, ilyenkor még elvégezhetjük.

Először is a veteményesünkben, vagy virágoskertünkben az ásást mindenképp fejezzük be, persze ha ezt az időjárás megengedi. Az ásás során, használjunk trágyát is, ezt jól dolgozzuk bele a földbe, hogy ezáltal jövőre még szebb virágjaink és zöldségeink teremhessenek. A decemberi hónap elejét, használjuk ki a díszfák és cserjék metszésére. Ilyenkor a lombhullatók már valószínűleg lehullatták a leveleiket, a rózsafák pedig már nem hoznak új virágokat. A rózsafák töveire húzzunk földet, vagy borítsuk be szalmával, ezzel megóvhatjuk a töveket az elfagyástól. A december az ültetésre is jó idő. Ilyenkor érdemes a cserjék és fák ültetését elvégezni, még nem fagyos a föld.  A fagyok beállta előtt ezek mellett még rendezzük el az udvarunkban a pázsitot, ha van, hisz ezekben az időszakokban ajánlott a fű ültetése, illetve pótlása. Ajánljuk azok számára, akik szeretnék, hogy a téli hónapokban is szép kertjük legyen, akár még virágba is boruljanak, látogassunk meg egy kertészeti áruházat, ahol téli növényeket tudunk vásárolni.

Amennyiben a december, illetve a január olyan fagyos, hogy kint a szabadban nem tudunk semmit tenni, javasolt ebbe a pihenőidőszakba beiktatni a kertészeti katalógusok nézegetését, és ha új növények ültetését tervezzük tavasszal, ezeket kiválasztani, és egy tervet készíteni, hogy mi hová fog kerülni. A vetőmagokat érdemes már ilyenkor megvenni, sőt ezekben az időszakokban legtöbbször akciós áron juthatunk hozzá még a kerti szerszámokhoz. Vásároljuk meg ezeket is, ha tehetjük, így tavasszal kevesebb dolgunk lesz, illetve nyugodtan kezdhetünk hozzá a munkálatokhoz, valamint még pénzt is spórolunk vele.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*