A hétfői munka velejárói

Az emberek többsége vasárnap este mindig alaposan átgondolja és eltervezi, hogy a következő napon milyen feladatokat fognak elvégezni. A hétfő mindenki számára megterhelő nap, ez magyarázható azzal, hogy a hét első munkanapja, de még sok mást kifogást találhatnánk.

Összegyűjtöttük azokat az okokat, amelyek befolyásolják a hétfői munkavégzést. Általában a hétfői napon elvégzett munkáknak nincs eredményük, ezért is vannak meggyőződve az emberek arról, hogy a hétfő előnytelen nap. Elmondható, hogy mindennapra hatással van az, hogy miként kelünk fel reggel. Érdemes már az óra első csörgésére felkelni, mert akkor garantált, hogy örömmel és eredményesen fog dolgozni a nap hátralevő részében. Megfigyelhető, hogy hétfő reggel az egyszerű és könnyű munkákkal szeretnénk kezdeni, mert úgy véljük, hogy szükséges az úgynevezett bemelegítés. A szakemberek szerint a reggeli órákban a legaktívabb az agyunk, ezért vállaljuk be a nehezebb munkákat, majd a délután folyamán könnyebb lesz megküzdeni a többivel. Garantált, hogy ezeket figyelembe véve a hétfői munka eredménye is látható lesz.

Az emberek gyakran esnek abba a hibába, hogy beszélgetés közben elfelejtik a határokat. Természetesen szükség van a munka közbeni szünetekre, mert csak így érhető el, hogy a munkaidő végére is nyugodt maradjon.  Ha a mobil telefonunkat a munka megkezdése előtt nem némítjuk le, akkor akarva akaratlanul is minden üzenetet, értesítést meg fogunk nézni. A legjobb megoldás, ha a telefont a táskánkban hagyjuk, mert akkor nem eshetünk abba a hibába, hogy öt percenként rápillantsunk a készülékre. Ajánlott néha a vasárnap esti programokra nemet mondani, mert ha szinte mindig fáradtan, kimerülten kezdi a hétfőt, akkor lehetetlen, hogy eredményes munkát végezzen.

Vélemény, hozzászólás?