Elterjedt nézet, hogy a vallásos és tudományos gondolkodás egymással szemben állnak és hogy a vallás a tudomány kerékkötője. Valójában sok tudós egyházi méltóság volt.
A Sorbonne egyetemet egy francia kanonok, Robert de Sorbon alapította a 13. században. Kortársa, Lincoln püspöke fordította le Arisztotelész műveit ógörögből latinra. Az utókor, mint a tudományos gondolkodás atyját és a természetkutatás úttörőjét ismeri. Albertus Magnus dominikánus szerzetes polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: az ásványi, növényi és az állatvilág ugyanúgy foglalkoztatta, mint az asztrológia és az alkímia. Állítólag megállapította a Föld gömb alakját. Szintén a 13. században élt Roger Bacon ferences rendi szerzetes, aki a matematikát a tudományok kapujának nevezte. Még a távcső feltalálása előtt írt arról, hogy a fénytörés jelenségét felhasználva, optikai eszközökkel a távoli tárgyak közelinek láthatók. A kettős könyvelést is egy ferences rendi szerzetes, bizonyos Luca Pacioli találta fel a 15. században.
A heliocentrikus világkép megalkotója, a neves csillagász, Kopernikusz maga is kanonok volt és csillagvizsgálóját egy székesegyház tornyából üzemeltette. XIII. Gergely pápa utasítására épült meg nem sokkal később a ma is működő vatikáni csillagvizsgáló, korának legkorszerűbb műszereivel felszerelve. Euklidész műveit egy domonkos rendi szerzetes és matematikus, Ignazio Danti fordította le latinra a 16. században. Az integrálszámítás alapjait egy 17. századi jezsuita szerzetes fektette le. Szintén egy jezsuita fedezte fel az Orion-ködöt. A binokuláris teleszkópot pedig egy kapucinus szerzetes találta föl. A magyarok közül pedig Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója érdemel említést, aki bencés szerzetes volt.