Tagadhatatlanul végig kíséri életünket a magunkkal hozott családi, születési örökség. Kétségkívül a velünk maradó fojtott érzelmek irányítanak. A szerencsésebbek, támaszra lelnek, és feldolgozzák az a gyakran szégyennel és bűntudattal járó fájdalmas eseményeket. Ki hol látja meg a napvilágot, befolyásolja, mikor kezd el valaki igazán élni. A kezdet kezdetén szerzett tapasztalatok, kifejlődő biztonságérzet nagymértékben meghatározza, mennyire engedjük elhatalmasodni az alkalmi kudarcok érzését lelkünkön. Ezt vizsgálva kideríthetjük, milyenek vagyok, jellemünk mit enged meg és mit nem.
A stabil, normálisnak minősíthető családi formációban felnövekvő emberek könnyebben kezelik a problémáikat, nincs kisebbségi komplexusuk. Sajnos, a fejlett államok kitermelték a csonkacsaládok sokaságát, ami az emberek szemében alapjaiban változtatta meg a normalitáshoz, mint viszonyítási ponthoz való hozzáállást. Új társadalmi elvárások születtek, amik a családban való helytállás helyett a karrierépítésre, a munkában elért eredményekre helyezik a hangsúlyt. Például: aki sok pénzt keres, arra oda kell figyelni, megérdemli tiszteletünket. Még akkor is, ha válás, zűrös párkapcsolatok, etikátlan magatartás kövezte is ki a – látszólagos – sikerhez vezető utat.
A felemás helyzet láttán a felnövekvő nemzedékeknek teljesen más lett az értékrendje, mint az előző generációknak. A család, mint összetartó erő, mint a szeretet és a törődés letéteményese háttérbe szorult. A magára maradottság érzését nagyon nehezen dolgozzák fel az értelmileg sérült gyerekek, drasztikus esetben csak orvosi segítséggel. Az eredendően szeretetre kiéhezett emberek az idő múlásával meghasonlott állapotba kerülnek magukkal, esetleges kudarcaikat jelentősen felnagyítják. A magánéleti válság, különösen a nőknél szégyennel és nem ritkán depresszióval társul. Egy válás az érzékenyebb típusú embereknél komoly testi-lelki gyötrelmet jelenthet, és súlyosan kihat a gyerekekre. Mint tehetetlen áldozatok hányódnak, önmagukat okolva a családi tragédiáért. Komoly érzelmi trauma éri a legtöbb kiskorút, ha a szülők nem tudnak szót érteni és elválnak. A családi kötelékek szétszakadása létbizonytalanságot idéz elő, beláthatatlan következményeket okoz.
A statisztika szerint a legtöbb problémás gyerekek családi háttere zűrös. Nem tisztán értelmezhető családi kapcsolatok, labilis szülők okozzák, hogy a csapódó kamaszok anya- és apapótlékot keresnek. A szeretet után ácsingózva tévesen választják ki szeretetük tárgyát, és csapdába esnek. Korai párválasztás és gyerekvállalás, bandázás, iskolakerülés, csak a legismertebb reakciók a normális családi neveltetés hiányára. A viselkedés szélsőséges változatai akár kriminális jelleget is ölthetnek, sértve a törvényt. Ha lelkiismeret hatására feléledő bűntudat keresi a magyarázatot, és gyakran meg is találja. Az önmarcangolás gyakori jelenség a bűn elkövetése után. A magába fordulás pillanatainak megélése jól is véget érhet, egy kis segítséggel, de a legtöbb esetben, sajnos, ismételt tévedések sorozatáról van szó. Az erkölcsi rend, a stabilitás felborulása tévutakra visz sokakat. Zsákutcába kergeti, elhiteti az útjukat keresőkkel: értéktelenek. Anélkül, hogy valaha is megtapasztalhatták volna, milyen „normálisnak” lenni, fejezik be életüket, még mielőtt el kezdhettek volna élni…