Bizonyára mindenkinek volt már legalább egy olyan kollégája, aki láthatóan bármit képes lett volna megtenni az előrelépésért. Nyilván nem azokra a határozott, céltudatos és kicsit talán munkamániás személyekre gondolunk, akik tanulmányaik, szakmai tudásuk és kemény munkájuk révén igyekeznek felfelé haladni a ranglétrán.
A helyzet az, hogy a sikerhez és az elismeréshez vezető utak közül ez a legnehezebb és legidőigényesebb. Akadnak azonban szép számmal olyanok, akik egyszerűen nem hajlandóak ennyi időt és energiát belefektetni a munkájukba, ők azok, akik mindig egy-egy rövidebb utat vagy kiskapukat keresnek. Ezen módszerek többsége nem nevezhető kifejezetten becsületesnek vagy erkölcsösnek, a töretőknek ezen táborát azonban igencsak ritkán gyötri a bűntudat! Már a klasszikus orosz irodalomban is gyakran találkozunk azokkal a folyton hajbókoló, a feletteseket körbeudvarló, jellemtelen hivatalnokokkal, akik anyagi javakat és magasabb tisztséget remélnek mézes-mázas viselkedésükért cserébe.
Nincs ez másként a minden lében kanál kollégák esetében sem, akik mindig korábban érkeznek és később távoznak, mint a többiek, no persze, nem azért, mert annyira szorgalmasan dolgoznak. A hízelgő beosztott gondoskodik róla, hogy a főnök kávéja az asztalon legyen, mielőtt még egyáltalán megérkezne, valamint hajlamos a munkaidő lejárta után is az irodában szöszmötölni, abban a reményben, hogy talán beavatják a cég terveibe és hogy mindebben majd neki is kulcsszerepe lehet. Az ilyen emberek sok pénzt és magasabb beosztást akarnak, azonban szerencsére aránylag ritkán teljesülnek a vágyaik. A csúszó-mászó, hízelgő és képmutató beosztott ugyanis a legtöbb vezetőből undort vált ki, csak a komoly önértékelési gondokkal küszködő nők és férfiak hajlamosak bedőlni az álságos és ugyanakkor fájdalmasan átlátszó dicsérő szavaknak!