Kádat vagy zuhanyt válasszunk?

Természetesen ideális esetben mindkét tisztálkodási eszköz beépíthető, de ritkán van lehetőségünk arra, hogy kádat és zuhanyt is beépítsünk a fürdőszobába. Hacsak nem kivételesen nagy a fürdőszobánk, akkor bizony kompromisszumot kell kötni és választani kell. Kivételt jelent az az eset, amikor olyan pici a fürdő, hogy csak egy zuhanykabin helyezhető el kényelmesen… Ilyenkor meg is oldódott a dilemmánk, még ha nem is olyan módon, mint ahogy szerettük volna.

A kád helyigénye hozzávetőlegesen kétszerese a zuhanykabin helyigényének. Ha okosan ki tudjuk használni az így felszabaduló helyet, akkor mindenképpen érdemes megfontolni a kabin használatát.

A legtöbben a higiéniai lehetőségek miatt is a zuhany mellett érvelnek; szerintük a kád nehezen tisztítható, soha nem lesz eléggé higiénikus, pláne ha sokan használják. A víztakarékosság is a zuhany mellett szól, noha egyáltalán nem mindegy, hány percig tart a tusolás, illetve meddig engednénk a kádat vízzel. A kisebb lakásokban rendszerint a bojler nem is teszi lehetővé, hogy a család tagjai egymás után fürödjenek tele kád vízben.

A zuhany mellett szól az az érv is, hogy az idősek, illetve a mozgásukban korlátozottak könnyebben tudják használni. A zuhanyzó kabinokban elhelyezhetünk egy kis műanyag széket, ami segíti az időseket a tisztálkodás megkönnyítésében.

A kád mellett szól viszont, hogy abban lehet tusolni, míg a tusolóban nem lehet fürödni. Az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a kádban történő tusolás odafigyelést igényel és még a fegyelmezettség ellenére is kifröcsköljük a vizet. Szinte minden esetben feltörlésre van szükség, ha nem akarunk belelépni a kifröcsögő tócsákba. Számos érvet és ellenérvet lehet sorolni mindkét megoldással kapcsolatban; érdemes körültekintően a lehetőségeinket és a kényelmünk érdekét szem előtt tartva dönteni.

Vélemény, hozzászólás?