A kérdés azért jogos, mert bizony a természeti hatások sok esetben tönkreteszik a fontos régészeti elemeket. Nyilván nem lehet egyrangúnak tekintetni a természetet és a tudományt, mely csupán annak vizsgálója, de ha a régészet szempontjából nézzük, akkor sokszor a természet bánik el legjobban a leletekkel.
A természet emellett nagyon sokat segít is a régészeknek. Megőriz és elpusztít egyszerre. Például nagyon jól látható a megőrző tevékenység a Lindow-i Embernek nevezett huszonöt éves férfimaradványon, ami csaknem kétezer éve feküdt egy jól konzerváló anaerob, azaz nedves, de oxigénmentes környezetben, egy tőzeglápban. Kiemelkedően jó állapotban maradtak meg a szövetek, így számos, informatív vizsgálatot lehetett rajta elvégezni. Az a helyzet, hogy a szerves anyagok nagyon gyorsan lebomlanak. Ahol dús a növényzet, mint például a trópusi éghajlat esőerdőiben, nem igazán van mód a szerves leletek megmaradására, mivel a növényzet feldolgozza azt, valamint a talaj nem biztosít anaerob környezetet.
A szerves anyagoknak, a betemetődés után különleges körülményekre van szükségük, hogy jól konzerválódjanak. Nagyon jól megőrződnek például a sivatagban vagy a sarkvidékeken, ahol folyamatos fagyok vannak, de a levegőtől vízzel elzárva is jó eséllyel megmaradnak. A száraz éghajlaton a textíliák, virágok, kosarak ételek maradványait lehet megtalálni, mert a szárazság megakadályozza a rothadást. A tavakban, mocsarakban, légmentes környezetben szintén jól megőrződnek a bomlékony anyagok. Azonban a feltárás során nagyon vigyázni kell arra, hogy ne érje ezeket a konzervált holmikat, anyagokat oxigén, nedvesség, különben szétesnek, rothadásnak indulnak azonnal. Összefoglalva a természet megőriz, de néha elvesz a tudomány asztaláról.