A dohányipar „vezérkara“ – a Dohányjövedék Központi Igazgatósága – töretlenül végezte munkáját. Ez a szerv egyébként is nagyon hamar beilleszkedett a nemzetközi dohányvásárlási hálózatba. Ezt elősegítette az, hogy szakembergárdájának egy része az osztrák dohányjövedék embere vagy neveltje volt. Kezdetektől fogva igen nagy gondot fordítottak a külföldi dohányvásárlásokra és a dohányeladásokra. Magyarország számára a dohányvásárlás egyik fő központja Hollandia volt, elsősorban Rotterdam.
Az első világháború végén egyre gyakrabban bukkan fel az iratokban Tömöry Kálmán neve, aki végül is helyettes államtitkári rangban a Dohányjövedék központi igazgatója lett. Hosszú perióduson át végezte az irányító munkát biztosítva ezzel az egyöntetűséget és a változalanságot.
Az a szerencsétlen hosszú folyamat, amelynek során Magyarország kormányai részint a jóvátétel kérdésében alkudoztak, részint annak teljesíthetősége érdekében külföldi kölcsönökért járták a világot, azt eredményezte, hogy hazánk a lehető legnehezebb feltételekkel jutott kölcsönhöz. A népszövetségi ellenőr, akit ún. főbiztosnak neveztek, lefoglalta a kölcsön törlesztésére és a kamatok viselésére szükséges összeget a vám-, dohány-, só-, és cukorjövedelmekből, és csak a felesleget bocsátotta a kormány rendelkezésére.
A dohányjövedék „haszna“ tehát idegen tőkeérdekeltségek számára köttetett le. Ez pedig nem kis összeg volt. Nézzük az 1923-24. termelési évet, amelyben hivatalos kimutatás szerint a Dohányjövedék tényleges bevétele 446 583 millió korona volt, a kiadása pedig 172 496,5 millió korona, vagyis az „üzleti felesleg“ ebben az üzleti esztendőben 62,1% volt. A dohányipar adta az élelmiszeripar összes termelésének 15,2%-át az 1920-as években.
A pécsi dohánygyár anyagfelhasználása a két világháború között.