A hűség kérdése mára már nem annyira egyértelmű, mint régen volt. Nagyszüleink vagy azok szülei, nagyszülei korában még teljesen egyértelmű volt, hogy ha két ember összeköti az életét, akkor azok együtt is maradnak, és nem kacsintgatnak félre. Bár ez sokkal inkább igaz volt a női társadalomra, mivel nekik nem is volt más lehetőségük, hiszen egy esetleges házasságtörés után nem lett volna hová menniük, vagy mit csinálniuk. De ez már egy másik kérdés, és nem számít relevánsnak a téma szempontjából.
Ami fontos, hogy azokban az időkben valóban sokkal tovább tartottak a kapcsolatok, és ebben a hűség is meghatározó tényező volt. A kérdés a következő: mások voltak az akkori emberek? Vagyis esetleg úgy véljük, hogy nekik nem ugyanazok az érzések adattak meg, mint a mai világ emberének? A feltételezés abszurd. Egyszerűen csak másképp álltak hozzá a kérdéshez és ezzel együtt az egész kapcsolathoz. A megcsalás egyszerűen egy nem létező alternatívának számított a legtöbb ember szemében. És ennek a gondolkodásnak a hiánya az, amely miatt mára már majdnem minden második házasság válással végződik (habár tisztában vagyunk azzal, hogy nem minden házasságnak a megcsalás okozza a vesztét). A hűség az nem egy érzés, az hozzáállás és döntés kérdése. Az én döntésem az, hogy hűséges leszek-e a partneremhez vagy sem. A szeretet egy érzés, az utálat egy érzés, a közömbösség érzés, de a hűség nem. Ebben az esetben csak az a kérdés, hogy miképpen állok hozzá a kapcsolathoz. Egy eldobható valaminek tartom, amelyben megengedett, hogy ha éppen úgy érzem, megtehetek bármit, amelybe a megcsalás is beletartozik, vagy egy tartós elkötelezettségnek érzem, amelyen dolgozok, ha kell, és nem dobom félre az első adandó alkalommal?
És itt persze lehet jönni az evolúciós ösztönökkel, miszerint az ember egyszerűen nem monogám lényként működik. (Habár a monogám kapcsolatok mindenképpen kiszolgálják a fajfenntartást, és a társadalmunk nem (így) működne, ha nem a mai család lenne az alapja.) De még, ha így is van, akkor sem tudja megkérdőjelezni azt a tényt, hogy mégis mi magunk döntjük el, hogy hűségesek leszünk-e vagy sem. Hiszen ugyebár az ösztönök nem gondolkodnak helyettünk, és nem azok hozzák meg a döntéseinket sem. Tehát mielőtt komolyan belevágnánk egy kapcsolatba, vagy még inkább egy házasságba, gondolkodjunk el azon, hogy hogyan is állunk hozzá az egészhez! Ha a hozzáállásunk rendben van, akkor a későbbiekben is sokkal, nagyobb valószínűséggel lesz minden rendben.