Ugyebár, mindenkivel előfordul, hogy néha kicsit elbambul. Ki ne emlékezne azokra az órákra a suliban, amikor igyekeztünk nagyon értelmes arcot vágni ha éppen ránk nézett a tanár, miközben gondolatban mi árkon-bokron túl jártunk, azon elmélkedtünk, hogy mikor lesz végre szünet, hogy elővehessük az uzsonnánkat vagy épp a tőlünk nem messze ülő osztálytársunkat bámultuk álmodozva.
Igen-ám, csakhogy nem mindegy, hogy a figyelemzavar milyen méreteket ölt. Azt bizonyára mindenki tudja, hogy a figyelemzavaros hiperaktivitás igencsak gyakori jelenségnek számít a gyerekek körében – a szülők nagy bánatára. Az ilyen kiskorúakat ugyanis különösen nehéz kezelni, így nem csak az édesanyának és az édesapának okozhat komoly fejtörést a megfelelő megközelítés kiválasztása, hanem az óvónők és később a pedagógusok is komoly falakba ütközhetnek az oktatás során. Amit viszont talán már jóval kevesebben tudnak, az az, hogy a figyelemzavar nem egyfajta gyerekbetegség, így nagyon könnyen megeshet az is, hogy egy felnőtt férfit vagy nőt diagnosztizálnak ADHD-vel. Ekkor azonban már nagyobb a probléma, hiszen, míg a gyereknek még csak-csak elnézik egy ideig, ha nem tanúsít kellő figyelmet az iskolában – különösen, ha a tanárok is tudnak az adott problémával és professzionális módon közelítik meg az érintett diákot – , addig a tizennyolcadik életévüket betöltött nagykorú embert bizony szívfájdalom nélkül kipenderítheti a munkahelyéről a főnöke, ha nem tanúsít kellő figyelmet és koncentrációt. Szerencsére ebben a korban is kordában lehet tartani a figyelemzavart, pszichiáterek szerint ugyanis a gyógyszeres kezelés az esetek jelentős százalékában hatékonynak bizonyul, de vannak egyéb, alternatív módszerek is, amelyek segíthetnek.
A gyógyszerektől sokan ódzkodnak, azonban számukra is van kiút, hiszen a pszichoterápia szintén rengeteget segíthet abban, hogy az egyén visszaszerezze a kontrollt a saját élete és koncentrációs képessége felett. Szintén fontos a megértésen alapuló emberi kapcsolatok kialakítása és ápolása, de a szerteágazó gondolatainkat valamelyest rendszerezhetjük egy határidőnapló felhasználásával is, amelybe minden nap részletesen leírjuk az éppen aktuális teendőinket. Ha pedig képesek vagyunk valamilyen mozgásformát is beiktatni a mindennapjainkba, akkor szintén közelebb kerülünk egy lépéssel a figyelemzavar megzabolázásához!