Akik aktívan vezetnek, azok sokszor érzik azt, hogy a sebességhatárok – hatósági – megválasztása rengetegszer olyan, mintha csak a sofőrök bosszantására lenne. Holott rengeteg oka van annak, amiért városon belül, autóúton, vagy épp autópályán annyival haladhatunk, amennyivel.
Az elsődleges szempont minden esetben a biztonság. Noha a volán mögül ez egy idő után fel sem tűnik – főképp, amikor már megszereztük a kellő rutint -, ám hatalmas különbségek vannak például aközött ha kilencven kilométerrel haladunk óránként, és aközött, ha mondjuk százhússzal. A reakcióidőnk – jó esetben – ugyanaz, ám az adott idő alatt megtett út. Előbbi esetben 25 métert teszünk meg másodpercenként, míg az utóbbi sebességnél ez az érték már több, mint 33-at. Ebből jól látszik, hogy ha a veszélyforrás, amit észlelünk bizonyos távolságon belül van, akkor az egyik esetben még meg tudunk állni, míg ha gyorsabban haladtunk a megengedettnél, akkor könnyen lehet, hogy elkerülhetetlen a baleset.
Erre tevőd rá pluszban a fékút, amely – logikusan – annál hosszabb, minél gyorsabban haladunk. E két tényező összessége pedig együtt vezet ahhoz, hogy miért is veszélyes túllépni a megengedett határértékeket. A biztonság mellett azonban a fogyasztás – és ezzel együtt a káros anyag kibocsátás – is sokat nyom a latban. Nagyjából állandó tempóval haladva – ilyen egy autópálya, de a legtöbb autóút is – van egy optimális tartomány, ahol az autó jól fogyaszt. Ezt túllépve azonban az elhasznált üzemanyag mennyisége megugrik – száz kilométerre vetítve -, ennek főleg a megemelkedett légellenállás az oka. A magunk – és mások – testi épsége mellett tehát a pénztárcánkat is meg tudjuk óvni, ha szabálytisztelő polgárként viszonyulunk a sebességhatárokhoz, és mindenképpen véssük az eszünkbe, hogy ez mindannyiunk érdeke.