Új divat a lakberendezésben: a raklapbútorok

A raklapbútorok szinte meghódították az internetet; az elmúlt években rengeteg kreatív ötlettel találkozhattunk, amelyek szinte berobbantak a köztudatba és vírusként söpörtek végig a világhálón. A raklapok, olcsók, erősek és megkockáztathatjuk, még szépek is. Minden adott tehát ahhoz, hogy az alternatív bútorkészítés elemévé váljanak.

A raklapok kisebb átalakításra szorulnak, de némi kreativitással olyan bútorok készíthetők belőlük, amelyek igazi díszei lehetnek a lakásnak. A raklapok rendszerint gyalulatlan nyárfából vagy fenyőből készülnek, amelyeket többféle kivitelben gyártanak. A méretük hozzávetőlegesen 1 négyzetméter körüli, illetve 13 centiméter magasságot képviselnek.

Mint említettük, különböző raklap fajtákkal találkozhatunk. Nem mindegyik alkalmas mindenféle bútor készítésére. Általában a tömör fedlapú raklapot jobban használhatók, hiszen ezekre kényelmesebben rá lehet ülni, illetve asztalként használva sem kell attól tartani, hogy két deszka között a földre hullanak a tárgyak.

A kezeletlen raklapok szálkásak. Ezek a tárgyak eredetileg különböző rakományok szállítására lettek kitalálva, így a felületkezelésük nem igazán kapott figyelmet. Így ránk vár a feladat, hogy a szálkás felületet simára csiszoljuk. Erre a célra kiválóan alkalmas egy közönséges szalagcsiszoló gép; nincs más teendőnk, mint a legdurvább szalaggal kezdve egyre finomabbra váltva teljesen simára csiszolni a felületet. Ha igényes munkát szeretnénk végezni, akkor a raklapot elemeire kell bontani, csak így tudjuk megfelelő minőségben lecsiszolni az alkotódarabok minden oldalát. Ezután már csak a portalanítás, a kívánt bútor összeállítása és természetesen a festése vagy lakkozása marad hátra. Miért ne próbálnánk ki a bútorkészítésnek ezt a kreatív módját?

Vélemény, hozzászólás?