Székhelyszolgáltatás a legjobbak által

A cégnyitás mára már sokkal egyszerűbb folyamatnak nevezhető mint egy pár évvel ezelőtt, ugyanis a legtöbb szolgáltató igyekszik minél jobban tehermentesíteni az ügyfeleket. Amennyiben szeretne erről bővebb információt megtudni, akkor tartson velünk.

Székhelyszolgáltatás garantáltan a legjobbak által a legjobb áron. Amennyiben nem szeretne vagyonokat erre áldozni, akkor nálunk a legjobb helyen van, ugyanis most hihetetlen akciókkal várjuk. A cégünk immáron magas tapasztalattal és szakképzett munkatársakkal dolgozik együtt hosszú évek óta. Melynek köszönhetően elmondhatjuk, hogy 2016-ban már több, mint 12000 elégedett ügyféllel rendelkeztünk, melyek száma azóta is növekedett. A cégcsoportunkról még igen fontosnak tartjuk elmondani azt, hogy teljes mértékben magyar hátterű és magyar irányítású vállalkozás. A szolgáltatásaink között megtalálható a cégalapítás, cégmódosítás, székhelyszolgáltatás, vállalkozásszervezést, cégügyletekkel és könyveléssel való foglalkozást.

A székhelyszolgáltatást azoknak a cégeknek javasoljuk, akik már megnyitottak ám eddig nem rendelkeztek fix székhellyel. Amennyiben most minket választ, akkor az első két hónap havidíját elengedjük. A székhelyszolgáltatást választhatja iparűzési adó mentesen Újlengyelben, vagy normális székhellyel Budapesten, amely mellé még különleges ajándékokat is kínálunk. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, akkor keressen fel bennünket bátran. Minden fontos információt megtalál a honlapunkra látogatva, melyet a topcegalapitas.hu oldalára kattintva talál. Illetve elérhetőek vagyunk még a 061 235 0566-os telefonszámon. Forduljon hozzánk bizalommal, hiszen mi mindig állunk a rendelkezésére!

Vélemény, hozzászólás?