Rövidlátással kapcsolatos tudni valók

Akkor beszélhetünk ilyen rövidlátásról, ha a szemtengely hosszabb az átlagosnál, illetve a szaruhártya vagy a lencse túlságosan domború. A rövidlátás megnevezés megtévesztő lehet, hiszen sokan úgy gondolják, hogy a közelben lévő látással van probléma.

Ám pont ellenkezőleg. A rövidlátás esetén a beteg a közeli tárgyakat, személyeket pontosan és élesen látja, ám a távolban lévő dolgok esetén a képeket nem megfelelő helyre vetül, hanem a retina elé, így zavart és nem tiszta kép áll fenn. Mivel a rövidlátást több tényező is befolyásolhatja, így annak kezelésére is több gyógymód ismert. Abban az esetben, ha látási problémákat a megnövekedett tengelyhosszúság okozza, akkor ez mindaddig látási panaszokat okozz, még a növekedés meg nem áll. A rövidlátás családokon belül gyakran fordulhat elő, ugyanis egy örökletes dologgal állunk szemben. A rövidlátás nem megfelelő kezelése esetén, illetve súlyosbodása esetén, komoly szövődmények is felléphetnek, melyeknek a következménye az is lehet, hogy leválik a retina, sőt a legrosszabb esetben, akár meg is vakulhat a beteg. Ám ez egy igen ritkán jelentkező eset, ugyanis a rövidlátók közül 5-6% -al történik ilyen ideghártya leválás.

Ráadásul ez sem teljesen váratlanul, hiszen mindig vannak előzményei. Ilyen esetek főként fizikai megterhelés esetén jelentkezhetnek és befolyásolhatják, mint pl. nehéz tárgy emelése, vagy éppen nehéz szülés. A rövidlátók estében sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki zöldhályog. Ennek a betegségnek a kezelésére a látáskorrekció bizonyul a legegyszerűbben megoldásnak, amely elérhető szemüveggel vagy kontaktlencsével.  A rövidlátók esetén a szem mínusz szórólencse alkalmazásával javítható. Ma már számos sebészeti módszert is ismerünk, vagy éppen lézeres kezeléseket, melyek segítséget nyújthatnak.

Vélemény, hozzászólás?