Nem túl fényes bizonyítvány? – Ne told le rögtön a gyereket!

Év végén kiosztásra kerülnek a bizonyítványok. Év közben nagyjából lehet sejteni, hogy milyen osztályzatokra számíthatunk. Ha nem túl fényes az eredmény akkor sem kell rögtön a gyereket lehordani.

A rossz jegyekkel teli bizonyítvány egyáltalán nem ad okot a dicséretre. Sok szülőt a rossz jegyek feldühítik és mindennek elmondja a gyereket. Elképzelhető, hogy a gyerek jövőre kijavítja a jegyeket, azonban az sem kizárt, hogy hosszú időre sérül a gyerek lelke. Vannak bizonyos mondatok, amiket mindenáron kerülni kell. Az egyik ilyen a „Szégyellem magam a teljesítményed miatt.” A gyerek számára a szülő véleménye a legfontosabb. Önértékelésében komoly problémák keletkezhetnek. Ha azt vágjuk a gyerek fejéhez, hogy „Nem lesz belőled semmi.”, azzal szintén csak rombolunk. A gyereket bíztatni kell és építeni önbizalmát, nem pedig ennek ellentetjét tenni. Szokta azt mondani a gyereknek, hogy „Ne kerülj a szemem elé.” vagy „Látni sem akarlak.”? Ha igen, jobb volna elfelejteni, ez ugyanis annyit jelent, hogy nem szeretlek, nem akarlak.

„Bezzeg a testvéred bizonyítványa sokkal jobb!” A testvérek teljesítményével példálózni az egyik legrosszabb ötlet. A gyerek azt fogja érezni, hogy a szülő sokkal jobban szereti testvérét és ez féltékenységet szül. Minden gyerek más, még a testvérek is. Inkább annak kell utánajárni, hogy a gyermek miért teljesített rosszul az adott tanévben, ahelyett, hogy a testvére teljesítményét dörgölnénk az orra alá. „Tőled nem vártam mást” – Kevés ennél demotiválóbb mondat létezik, így, ha teljesen össze akarjuk törni a gyerek önbecsülését, akkor tökéletes úton haladunk. Egy pici dorgálás fontos, azonban ne felejtsük el, hogy a szavaknak súlya van és még hosszú ideig kísérteni fogja a kicsit.

Vélemény, hozzászólás?