Mit tehetünk a makacs dugulás ellen?

Dugulás időnként minden otthonban előfordul, ennek hátterében pedig számos különböző ok állhat. Van azonban megoldás, még a legmakacsabb dugulás ellen is!

A makacs dugulás elhárításáról itt olvashat még többet. Dugulás a lakás bármely lefolyójában előfordulhat, akár a konyhában, mosdóban, fürdőszobában. A dugulást számos dolog előidézheti, például ételmaradék, szőr, vatta, nedves törlőkendő, olaj, zsír, de akár a fel nem oldódott tisztítószerek is. Nem is hinnénk, de akár a túlzott alaposság is vezethet duguláshoz. Ez alatt azt értjük, hogy a túlzott tisztítószer használat pont ellenkező hatást fog elérni és dugulás lesz a következménye. Továbbá megfelelő hőfokú vizet kell használni, hogy a szennyeződések és a tisztítószerek is kellőképp fel tudjanak oldódni és ne alakulhasson ki dugulás.

Egy dugulás igencsak kellemetlen, hisz ekkor a többség akár fél órán keresztül is kínlódik, hogy a víz végre lefolyjon. A dugulás elkerülésére az egyik leghatékonyabb módszer a lefolyószűrő használata, mivel ez felfogja a nagyobb darabokat, például ételmaradékot. Viszont, ha már megtörtént a baj, akkor kénytelenek vagyunk a probléma elhárításán dolgozni. Erre egy jó módszer a szódabikarbóna, forró víz és ecet alkalmazása. A módszer egyszerű: tegyünk egy nagy adag szódabikarbónát a lefolyóba, adjunk hozzá körülbelül két deci ecetet, majd hagyjuk forrni és végül alaposan öblítsük át forró vízzel. Ha kellemetlen szagok áradnak a lefolyóból, akkor érdemes az ecet helyett citromlét alkalmazni. Ez a módszer is igazán hatásos, csak ezúttal kellemes illatot is hagy maga után. Komolyabb dugulás esetén pumpa és csőgörény használata javasolt. Ezeket az eszközöket könnyedén beszerezhetjük bármelyik barkácsboltban.

Vélemény, hozzászólás?