Mire költenek a magyarok legtöbbet?

A mindennapi létszükséglethez, hogy gyerekek iskolába menjenek, hogy ebedet tegyünk az asztalra, vagy hogy éppen meleg legyen az otthonunk ezek mind olyan dolgok, melyek csaknem, hogy elengedhetetlenek. Ám ezeken kívül még mikre költünk?

Mi most ennek jártunk utána. A magyarok költekezései nem kifejezetten kettő csúcsidőszakra tehetőek, amely amúgy a nyaralás és a karácsony. Sokkal inkább több hullámra koncentrálódnak. Ilyen lehet még az év eleji fűtésszezon, vagy akár a tavaszi felújítás is. Egyes kutatások szerint a magyar emberek a nyaralásra költenek a legszívesebben. Ugyanis ez az kiadás, melyre legkevésbé sajnáljuk a pénzt. Amennyiben a számottevő kiadásokat szeretnénk megemlíteni, akkor ide kell még sorolni az iskolakezdést, az egészségügyet, és a műszaki cikkeket is. Ám ezen kívül költünk meg a ruházati cikkre, illetve a szórakozásra. Sokak számára igazán meglepő lehet az feltárás, miszerint a magyarok sokkal nagyobb kiadásokról számolnak be a nyári időszakban, mint télen amikor a karácsonyi kiadásokkal is számolni kell. Erre a magyarázat pedig az lehet, hogy a karácsonyi kiadások a legnagyobbak, viszont nyaralni meg a gazdagabb réteg megy, akik többet is megengedhetnek maguknak.

Mint már fentebb is említettük a magyar emberek legszívesebben a nyaralásra öltenek. Ettől nem sokkal marad le a szórakozás, hiszen szó, mi szó vígkedélyű nép vagyunk. Az iskoláztatások kívül, még egy komolyabb pénzt igényel a gyerekek táboroztatása is, ám erre szintén szívesen öltünk. Ezt követően pedig meg kell említeni a sorban a ruházati cikkeket, és a lakásfelújítást is. Ugyanis ezek azok a dolgok, melyekre legkevésbé sajnáljuk a pénzünket. Ami még érdekes lehet, hogy a fesztiválokra, esküvőkre, és ajándékokra pedig nem igazán szeret költeni a magyar ember.

Vélemény, hozzászólás?