Mikor vigyük a gyereket logopédushoz?

Amennyiben azt észleljük a gyermekünkön, hogy nem szert mesélni, nem érdekli a beszéd, nem tanul meg mondókákat, nem köti le a figyelmét az ének, akkor már kezdhetünk gyanakodni, hogy valami nem stimmel.

A gyerekek átlagában nagyon gyorsan fejlődnek, és azoknál akiknél problémásabb beszéd lép fel 3 éves kor alatt, gyakran előfordul, hogy pár hónap alatt megváltozik. Sokkal inkább azokra kell nagyobb figyelmet fordítani, akiknél még 4-5 éves korukban is fennáll ez a probléma. Viszont, ha azt észleljük, hogy kicsit pösze a gyermek, akkor attól nem kell megijedni. Ebben a korban az még teljesen természetesnek mondható. Ezeket a problémákat főként, akkor célszerű orvosolni, ha már iskolakezdés előtt áll a gyermek. A szakemberek azt javasolják, hogy nem kell rögtön logopédushoz fordulni, ugyanis nagyon sok hibát a szülők is kiküszöbölhetnek. Amennyiben a gyermek betölti az 5 éves kort, akkor már egyes nyelvhelyességi és kifejezési hibákat érdemes kijavítani. Ugyanis az a legfontosabb, hogy mire a gyermek iskolába megy teljesen tiszta legyen a beszéde. Ha a szülők maguk nem is észlelik a problémák, az óvónők felhívják a figyelmet, illetve az óvodákba látogató logopédusok kiszűrik a problémás eseteket.

A beszédhibák manapság egyre komplexebb problémaként lépnek fel. Ugyanis a gyereknél egyre gyakoribb, hogy nem csak egy egyszerű pöszeséggel kell szembenézni, hanem ez a probléma együtt jár a figyelem és a tér-orientációs problémákkal. A szakemberek nagyon sokat tehetnek annak érdekében, hogy a gyerekeknél fellépő különféle beszédhibák megszűnjenek, vagy bár javuljanak. Ám mindehhez a szülők segítsége is szükséges. Csakis így lehet jelentősebb eredményeket elérni. Hiszen az otthoni gyakorlás elengedhetetlen része a fejlődésnek.

Vélemény, hozzászólás?