Luang Prabang turisztikai látványosságai

Számos buddhista templomával és szentélyével Luang Prabang, a laoszi város egy igazi „királyi buddhista képet” fest ezért nem csoda, hogy évről évre több ezer turista fordul meg itt. Laosz legfontosabb kolostora mellett a városban megtalálható még 80 templom, valamint csendben sétáló szerzetesek, illetve szemet gyönyörködtető vízesések is, amiket nem érdemes kihagyni, ha a városba látogat.

A továbbiakban mindent megtudhat Luang Prabang turisztikai látványosságairól. A Kuang Si vízesés 30 km-re található Luang Prabang-tól, tehát érdemes ide tervezni egy egy napos kirándulást, hogy itt felfedezze a természetet, a  vidéket és a vízesést. A vízesés, ami a legnagyobb Luang Prabang régiójában, három szintű és a legmagasabb része 60 méter magas. Ha odaér a vízeséshez, akkor lehetősége lesz lehűlni és elmerülni a türkizkék lagúnában, és az energikus túrázók meg is mászhatják a vízesést, hogy fentről is láthassák a lélegzetelállító tájat. Az utak csúszósak, ezért szükséges a megfelelő lábbeli. A vízesés egy nagyn jó hely arra, hogy kiszabaduljon a város zajából, valamint a forróságból is, hiszen a vízesés környékén hűvös az idő.

A Wat Xieng Thong, vagy más néven az Arany város temploma a 16. század közepén készült, és ez az a hely, ahol évszázadokon át megkoronázták a laoszi királyokat. Ez az egyik legfontosabb kolostor Laoszon napjainkban. Az építészete csodálatos, rengeteg aranyat használtak fel hozzá, és az istenségek szobrai is mind megtalálhatóak itt. A komplexumot többször is helyreállították az évezredek alatt, de van néhány épület, ami eredeti állapotában még most is pompázik. Phousi hegy is a legszeb turisztikai látványosságok közé tartozik, ami igazából nem is egy hegy, hanem egy 140 méter magas domb, amelyen egy buddhista szentély és egy templom is található.

Vélemény, hozzászólás?