Kormányoszlop kapcsoló – Mi a szerepe az autóban?

Kormányoszlop kapcsolónak hívjuk azt a többfunkciós, meglehetősen bonyolult szerkezetet, amellyel egyszerre több dolgot is lehet irányítani, például a világítást, irányjelzőt, ablaktörlőt és azok fokozatait, valamint a fényszórót.

Kormányoszlop kapcsoló közvetlenül a kormány mellett, pontosabban a kormányoszlopon helyezkedik el. Nem hiába itt kapott helyet, mivel így akár vezetés közben is kényelmesen és biztonságosan lehet ezeket a kapcsolókat használni, úgy, hogy közben a kormányt sem kell elengedni. Egyáltalán nem könnyű az útra figyelni és közben a műszerfalon valamit beállítani. Éppen ezért nagyon hasznos, hogy a kormányoszlop kapcsoló ennyire közel helyezkedik el a kormányhoz. Kényelmese, gyorsan és biztonságosan lehet a kapcsolókat használni, viszont ennek a kényelemnek megvan az ára. Mégpedig, hogy a kormányoszlop kapcsolóba számtalan funkciót kell belezsúfolni, tehát egy meglehetősen bonyolult szerkezetről van szó, mely, ha tönkremegy, akkor egyáltalán nem könnyű leszerelni, javítani vagy cserélni.

A kormányoszlop kapcsolót gyakran nevezik indexnek vagy világítás kapcsolónak is, éppúgy elromolhat, mint bármelyik másik többi kapcsoló, ami az elektromos rendszerhez kapcsolódik. Ennek oka lehet elektromos hiba vagy kontakthiba, mely mögött rozsdásodás vagy elöregedés is szerepet játszhat. Ugyanakkor egy vezeték is elszakadhat, tehát a mechanikus sérülés sem zárhat ki. Viszont, ahogy fentebb is említettük, kisebb hibák javítása sem egyszerű, mivel csak úgy lehet kicserélni a kormányoszlop kapcsolót, hogy a kormányt is le kell szerelni. Ha alkatrészre van szüksége, akár érdemes ellátogatni az alkatreszek.hu webáruházba, ahol kormányoszlop kapcsolót is talál.

Vélemény, hozzászólás?