Hasznos, kreatív tippek szülőknek

Rengeteg olyan szülő van, aki tanácstalanul áll az üzletekben levő játékos polc előtt, mert már nem tudja, hogy mit vegyen a gyerekének. Ez általában azért van így, mert a kicsit képesek rekordidő alatt tönkretenni mindent, még azokat a dolgokat is, amelyeket teljesen újonnan ajándékoznak nekik. Természetesen, ezért nem lehet hibáztatni őket, hiszen gyerekekről van szó. Azonban kereshetünk olyan megoldásokat, amelyek segítenek ezeken a helyzeteken.

Nem csak egy megoldás létezik, kidobjuk a régieket, és újakat szerezzünk be helyettük, amelyeket aztán megint rekordidő alatt tönkretesznek (és így megy a körforgás tovább), hanem az is, hogy a régieket megpróbáljuk egy kicsit felújítani. Természetesen, ez nem vonatkozik azokra a darabokra, amelyek végérvényesen tönkrementek (nem kell a szemetet megtartani), csupán azokra, amelyek feljavítására még van esély. A másik, amelyet még csinálhatunk, hogy a régi tárgyainkat átalakítjuk valami kreatív játékká. Ilyen például az a remek ötlet, hogy a régi DVD tokból kifestős szettet varázsoljunk, mégpedig úgy, hogy egyik felébe ceruzákat állítunk, és odafogatjuk egy szép színes, mintás anyaggal vagy papírlappal (az anyag jobb ötlet, mert több ideig tart), a másik felébe pedig egy olyan kifestős könyvecskét ragasztunk, amely több lapból áll, hogy ne kelljen egyszeri használat után megválnunk tőle. Ez csak az egyik tipp, amit alkalmazhatunk, ezen kívül rengeteg más is van.

Például az, hogy ne dobjuk ki azokat a Barbie babákat, amelyek már „elhasználódtak”, hanem inkább újítsuk fel őket. Nagyon könnyedén varrhatunk, vagy ragaszthatunk szép ruhákat a megunt játékoknak, sőt, ha összegubancolódott a hajkoronájuk, akkor azon is segíthetünk egy alapos átfésülés segítségével. Logikus, hogy a gyerekek nem fognak energiát fektetni ebbe, mi viszont könnyedén megtehetjük. Így a koldusnak tűnő Barbie babákból újra királylányokat varázsolhatunk. Azonban nemcsak az ők ruháikat, hanem a gyerekekét is felújíthatjuk. Gyakori jelenség, hogy a sok futkorászás miatt a cipőjük belseje elhasználódik, kiszakad. Ilyenkor nem kell egyből a kukába dobni, hanem egy odaragasztott új talpbetéttel újjá is varázsolhatjuk. Sőt, ha gyógyászati talpbetétet használunk, akkor már is sokat tettünk a gyermekünk egészségéért, és megelőzhetjük a lúdtalp kialakulását is. Ha már az egészségnél tartunk… sok gyerek van, aki nem hajlandó zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Hogyha viszont karikákat csinálunk belőlük, egy nyakláncra fűzzük őket, és a nyakukba akasztjuk, biztosan előszeretettel elfogyasztják majd.

Vélemény, hozzászólás?