Gyerekeknél jelentkező betegségek, melyekről a rossz szájszag árulkodhat

A legtöbben nem foglalkoznak különösebben a rossz szájszaggal, ugyanis úgy vannak vele, hogy nem lehet több egy kis kellemetlenségnél, ám a legtöbb esetben súlyos dolgok állhatnak annak hátterében.

A szájszag nem kifejezetten nagyobb gyerekek vagy felnőttek esetén jelentkezik, ugyanis megfigyelhetünk olyan rendkívüli eseteket is, amikor a kellemetlen szájszag még első fogak megjelenése előtt jelentkezik. Ennek hátterében számos tényező állhat. Sokszor ez a kellemetlenség könnyen kezelhető, de olyan is előfordulhat, hogy jobb orvosi vizsgálatra bízni, mivel komoly betegséget is takarhat. A szakemberek szerint kettő féle szájszag létezik. Egyik ilyen az orális halitózis, amely a megfelelően alkalmazott szájhigiénia mellett könnyedén kezelhető. Ugyanis a rossz szájszagot a kicsi szájában lerakodott ételmaradványok bomlása eredményezheti. Viszont a másik eset, amikor a probléma forrása nem a szájüregben keresendő, ezt extraorális halitózisnak nevezzük. Sokszor maguk az édesanyák is érthetetlenül állnak a pici rossz szájszagát illetően. Legtöbbször a rossz fogakra szoktunk gyanakodni a rossz leheletet illetően, ám ezen felül más is állhat a háttérben.

Amennyiben ennek hatására megszűnik ez a panasz, akkor nem igényel további kivizsgálást. Ezen felül szintén állhat a rossz szájszag hátterében a mandulagyulladás, illetve mandulakő, orrmelléküreg-gyulladás és garatgyulladás is. Ilyen esetekben a legtöbbször a különféle váladékok okozhatják a kellemetlenséget. Ezen felül az anyagcserezavar, illetve a reflux is okozhat hasonló panaszokat. Amennyiben azt észleljük, hogy a gyermek lehelete acetonos hatású és még az étvágya is megnövekszik, akkor azonnal forduljunk orvoshoz, ugyanis nagy az esélye, hogy diabétesz állhat a hátterében.

Vélemény, hozzászólás?