Felkészülés a tavaszra

A tavasz és a jó idő közeledtével könnyen előfordulhat, hogy gyengének és erőtlennek érezzük magunkat, melynek a hátterében a legtöbb esetben a felhalmozódott méreganyagok állnak.

Az ilyen problémák ellen egy könnyű salaktalanító kúrára lesz szükségünk, melynek köszönhetően akár még az immunrendszerünk is erősebbé válhat, illetve több energiánk lesz és ráadásként a fogyás is beindulhat. Így ebből következik az, hogy ha szeretnél egészséges lenni és még pár kilótól is megszabadulni, akkor tarts velünk. A tavaszi salaktalanítást legjobb április környékére időzíteni, ugyanis ez az időszak, amikor a piacon már megjelenek a friss zöldségek. A három hónapos kúra egyik legfontosabb lényege, hogy minél több növényi alapú ételt fogyasszanak és a megszokottnál több rostot vigyenek be a szervezetbe. Továbbá a folyadékbevitelről sem feledkezzünk meg, ugyanis szintén nagyon fontos. Így a napi 2 és 2.5 liter folyadék szinte kötelezőnek nevezhető. Ugyanis, ha ezt elhanyagoljuk, akkor a rostok nem haladnak kellő gyorsasággal az emésztőrendszerünkben és nem tisztítják meg kellően azt a lerakódott salakanyagoktól.

A kúra alatt tiltó listára kerül a túlzott só használat, valamint mellőzni kell az alkoholt és a koffeint. Ezen felül még a dohányzást, a húst és még a félkész alapanyagokat is. Amennyiben elkezdjük a tisztító kúrát, akkor már az első nap után beindul a fogyás. Amely főként annak köszönhető, hogy a szervezet vízháztartása is elkezd helyre rázódni. Amely 2-3 kiló feleslegnél is megmutatkozhat. Viszont ezzel sose elégedjünk meg, ugyanis ez kevés ahhoz, hogy tartósan lefogyjunk. Minimum három hónapig kell tartunk ezt a szigorú étrendet. Ennél a kúránál nagyon fontos, hogy a tízórai és az uzsonna se maradjon ki az étrendből, melyre legjobb friss zöldségeket fogyasztani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*