Fehérvérsejt szám, milyen betegségeket jelezhet?

Annak érdekében, hogy megőrizzük az egészségünket és, hogy az esetleges problémát időben kezelni tudjuk éves szinte legalább egyszer ajánlott vérvételre ellátogatni. Ugyanis a vérképünkből nagyon sok betegségre fény derülhet.

A legtöbb vérvétel során a legtöbb esetben a fehérvérsejtek számát is leellenőrzik. Mivel, hogy a kapott értékből elég sok minden kiderülhet. Hiszen az sem jó, ha alacsony és azt sem ha túl magas, hiszen mindkettő különféle problémákat vonhat maga után. A fehérvérsejtek első sorban a szervezetünk védekező szerepében vesznek részt. A csontvelőben termelődnek, majd vérben és a nyírok utakban keringenek. A fehérvérsejtek elsődleges feladatának az számítják, hogy elpusztítják az oda nem illő akár fertőzést is okozható organizmusokat, baktériumokat, illetve vírusokat, stb. Külön vizsgálat során nem szokták a fehérvérsejtet mérni, ám főként akkor szokták ellenőrizni mikor a teljes vérképet. A számuk mellett, még más feladatokat elvégző fajtának arányait is mérik egy-egy vizsga alkalmával. Ilynek pl. a neutrofilek, eozinefilek, bazofilek, és a nyiroksejtek is.

Általánosságban fertőzésekre, gyulladásokra mutathat rá a számuk, illetve daganatokat is jelezhetnek ezek csökkenése vagy megnövekedése. Amennyiben alacsonyabb a fehérvérsejtek száma a megengedetnél, akkor elsősorban a csontvelőt érintő rendellenességekre utalhat, illetve akkor is jelentkezhet, ha a páciens kemoterápia alatt áll. De okozhatja még vírusfertőzés, vagy immunrendszert érintő megbetegedés is. Amennyiben megnövekedik a számuk, akkor az viszont első sorban gyulladásra vagy fertőzésre utalhat. Illetve a magas szám hátterében állhat még köszvény, pajzsmirigy-túlműködés, sérülés, illetve stressz. Illetve a terhesség utolsó hónapiban is megnövekedhet a fehérvérsejtek száma.

Vélemény, hozzászólás?