A 18. század elején a nők hivatalos alkalmakkor mantua néven ismert ruhát viseltek. A mantua nyitott elülső selyemből vagy finom gyapjúból készült megfelelő alsókabáttal. A ruha karja laza könyökhosszú ujjú volt, széles, hátsó mandzsettával készítették.
A külső alsószoknya alatt egy karika alsószoknyát és több alsóneműt viseltek. Annak érdekében, hogy egy nő megkapja a kívánt formát, fűzőt hordtak a ruha alatt. A fűző vászonból készült és bálnacsontokkal volt merevítve és egymással párhuzamos öltésvonalak közé helyezték el ezeket a bálnacsontokat. Hátul egy zsinórral rögzítették őket, amelyek szorosan rögzíthetők voltak, így a törzs egyenes helyzetbe került, és a derék volt a hangsúlyos legyen. A hajukat a nők egy kis vászonsapka alatt összefogva hordták, amelyen néha csipkelapok és szalagok voltak a női sapka mindkét oldalán. A sapkát egy kapucni vagy kalap alatt viselték.
A karika alsószoknyákat általában lenből készítették. Ezek a karikák a legszélesebbek az 1740-es és 1750-es években voltak, amikor 1,5 méterrel szélesebbek voltak az átlagnál. A karika alsószoknyát hivatalos ügyintézéskor is viselték. Mint sok divatáru esetében, nehéz megmondani, miért volt ilyen népszerű az ilyen nehéz ruha. Ennek egyik oka az lehet, hogy a szoknya gazdagon hímzett szövete így még inkább látható volt, ez pedig a viselő gazdagságát jelezte. Az 1770-es évek során a hajstílusok egyre bonyolultabbak voltak és a kontyok egyre magasabbak lettek. Az 1780-as évek és 1800 között rengeteg észrevehető változás történt a női sziluettben. A derékvonal magasabb lett, amíg el nem érte a mellmagasságot. A szoknya szélessége csökkent, és a karika alsószoknyát is nap mint nap hordták. Miután lejárt az alsószoknya divatja , ezek helyett félhold alakú párnákat viseltek a hátul a derék közepén a szoknya alatt.